Szent Erzsébet mint kisleány pár éve felbukkant a Nemzeti Színház új Bánk bánjának végén – sejteni lehetett, hogy ezzel a rendező továbbgondolásra tartja érdemesnek a drámát. Zsuffa Tünde regényében ez megtörténik: Szent Erzsébet tartalmas, csodálatos és rövid életéről szól, akit kisgyermekként Türingiába küldtek a dinasztiális kapcsolatokat erősítendő. A regényből musical lett, amelyet most az Erkel Színházban láthattunk. Óriási produkció, gazdag szereposztással, énekkel, ének- és tánckarral, gyorsan pergő jelenetekkel. Szent Erzsébet élete önmagában is szó szerint csodás (csodákkal teli), de ez nem lenne elegendő a katarzishoz; sorsa, elszakadás a családtól, az idegen környezetbe való beilleszkedés, az idegen környezet folyamatos ellenérzése, majd személyének kirekesztése valódi drámát jelent – voltaképpen egy fordított Bánk bán-t kapunk: ahogy a magyar királyi közeg nem fogadta be Gertrudist, ugyanígy – bár más hangsúlyokkal – a rokonszenves, szeretni való Erzsébetet is kitaszítja a türingiai királyi udvar. A musical magával ragadó, a koreográfia színvonalas (csúcs a botos tánc), a zene dinamikus, olykor érzelmes, kétezer iskolással néztem az előadást, mindenki élvezte, és most láttam először, hogy a hosszú taps közben többen fölemelték a kezüket és szívecskét formáltak a ujjaikkal (új szemiotikai jelenség). (Szikora Róbert–Lezsák Sándor–Zsuffa Tünde: Az ég tartja a földet – Erzsébet, a szerelem szentje. R. Cseke Péter, Kecskeméti Nemzeti Színház előadás az Erkelben, ma.) Zsuffa Tünde bevezető szavai mindenkit szépen ráhangoltak az előadásra.
