Ma befejeztem Az öt géniuszról szóló tanulmányomat. Még álmomban is velem volt. Nem tudtam beleírni, mert nem ez volt a fókusz, hogy Hamvas 1940-ben is már mennyire jól elemzett minket. 86 év után valamennyi sorára mindenki kapásból tud példákat sorolni. Mi van velünk?
„Mintha mindenkit olyan emberek vennének körül, akiken valamely okból bosszút kell állni. Egész nagy területeken szokássá vált, hogy a földművelő terményét a nagykereskedőnek vagy a hatóságnak lényegesen olcsóbban, többször tíz-húsz százalékkal kevesebb pénzért adja el, mint szomszédjának, vagy rokonának, vagy ismerősének. Az idegent, azt, aki távolabb van, előnyben részesíti a közelebb levő rovására. A szokás eredetét senki sem tudja. Minden évben megütköznek rajta és méltatlankodnak, de senki sem kivétel. Nemcsak rokonszenv, de még közöny sincs. A szociális temperatúra felajzott ingerültség, egyetlen szó elég ahhoz, hogy szikra legyen és a lőportorony robbanjon. A gépkocsivezető gyűlöli a járókelőt és úgy hajt, hogy a sarat ráfröcskölje. A járókelő gyűlöli a gépkocsivezetőt, mint a kereskedő a vásárlót, akire rossz áruját igyekszik rásózni, a vásárló gyűlöli a kereskedőt, akit, ha lehet, megcsal. Az adófizető gyűlöli a hivatalnokot és feltételezi róla, hogy rosszhiszeműen többet követel tőle, és a hivatalnok gyűlöli az adófizetőt, akitől rosszhiszeműen tényleg többet követel, anélkül, hogy neki abból haszna lenne. A kalauz gyűlöli az utast, akit egzecíroztat és akit lehord és akinek vezényel és akit rendreutasít, a legtöbb esetben indokolatlanul, az utas gyűlöli a kalauzt, akit lehetőség szerint megcsal, és a csalás csíny és dicsőség. A munkás gyűlöli a mérnököt és a mérnök a munkást, gyűlölik egymást a szomszédok, akik egymásról megbecstelenítő eseteket suttognak és terjesztenek, és akik egymást meglopják, és gyűlölik egymást a munkatársak, akik egymást feljebbvalóik előtt befeketítik, és gyűlölik a feljebbvalót, akit titokban rágalmaznak. És gyűlölik, aki a vasúti kocsiba vagy az autóbuszba előbb lép fel, és gyűlölnek minden utast, aki bent ül, mintha az ő helyét foglalta volna el, egyetlen szó elég, hogy becsmérelje és lepiszkolja. A legutóbbi fél század alatt ellenséges hatalom többször szállta meg az országot és több szélsőséges hatalomváltozás történt. Minden ilyen alkalommal a megszálló hatalmakhoz és az új kormányzathoz a följelentéseknek a százezre érkezett, legtöbbször névtelenül. A feljelentések csak igen csekély százalékban történtek anyagi, vagy világnézeti érdekből, nagy többségben indokolatlan és értelmetlen bosszú volt, csakhogy a másikat a föld színéről letörölje. A megszállók a névtelen följelentések hallatlan tömegét nem értették, csodálkoztak és megrettentek és megvetették azt a gyáva és hitvány népet, amelyben az emberek saját testvérüket így képesek kiadni és elárulni. Hatalomváltozáskor azonban az új magyar kormányzat nem csodálkozott. Nagyon is értette miről volt szó, és minden árulásnak hitelt adott. Mindenkit csupa ellenség vesz körül. A szociális köztudat, hogy az emberek kivétel nélkül mind becstelenek. Az egyetlen gyönyör mások szenvedését látni. A legelső reflex, akinek lehet, kárt okozni, lehetőleg mindent megtiltani és tülekedni és tolakodni és más szájából kivenni a kenyeret és más helyére ülni, és ha már dühét a többi ellen másképpen nem tudja kitölteni, legalább, ahogy apáitól tanulta, az út közepére piszkít. Mintha mindazért, ami neki nem sikerült, a másik lenne a felelős. Mintha titkosan megegyeztek volna abban a versenyben, ki tud a másiknak előbb és nagyobb fájdalmat szerezni. Aki csak egy ujjnyival a többinél magasabban áll, mindenkit, aki alatta van, püföl, még csak nem is stréberségből vagy feletteseinek tetszésére, hanem elemi kielégülésre, mert nem hatalmaskodás ez, hanem gyűlölködés. Az uralkodó hangnema kaszárnyanyelv, nőknél ez külön sikk és alig van mondat, amelyben ne lenne obszcén kifejezés, vagy káromlás. Egyébként lopni lehet ínségből, vagy elmebajból, hajlamból, vagy immoralitásból, vagy kényszerből, vagy foglalkozásszerűen és ahol a tulajdon erkölcsi alapja nem tiszta és egyszerű, ott még akkor is loptak, ha a tolvaj jobb kezét levágták. De lopni csak azért, hogy a másiknak ne legyen, az az aszociális életirigységnek magában álló határesete, ugyanaz, mint a szomszéd szalmakazlát felgyújtani, mert az nagyobb, mint az övé, vagy lovát megsántítani, vagy a férgeket a szomszéd földjére szórni.” (Az öt géniusz, Életünk, 1988: 74–76.)
Azért holnap a 11. partiumi szabadegyetem megnyitó előadásában felolvasom ezt a szöveget. Ott lesz Csepeli György szociálpszichológus professzor is (egykori tanárom), biztos bőven lesz mit erről beszélni.
Hamvasról szóló könyvem (Hamvas: Művészet és élet) 2026. szeptember 17-én jelenik meg, bemutatója Balatonkeresztúron és Balatonberényben lesz (utóbbi helyen született A bor filozófiája).
