Aranyosapátiban megünnepelhettem a 25. Tisza-túrámat. 2001 óta minden évben végigevezek a Felső-Tiszán (kétszer a Túrral is kombinálva); Tiszabecsről indulva kezdetben Dombrádig (155 km), újabban már a túratársaim kérésére csak Gergelyiugornyáig, esetleg Aranyosapátiig (ahol éppen mi avattunk föl az alkalmi kikötőt). Kezdeti túratársaim elmaradoztak, mások csatlakoztak, voltak, akik csak egyszer válalkoztak rá. Eleinte nagy számban jöttek egyetemi hallgatóim, majd ők is fogyatkozni kezdtek, évek óta hiába hirdetem meg, senki sem jelentkezik. És ugyanez látszik a folyón is. Mindig ugyanebben az időben evezünk (július végén, augusztus elején). A 2000-es években még százával indultunk Tiszabecsről, mára szinte üres lett a folyó, üresek a kempingek, alig vannak túrázók, egyetlenegy hajóval (kenuval) sem találkozni a vízen. Bár volt jelentős állami támogatás, nem tudom, hogy mire ment el, mert semmi sem változott: nincs egyetlen vízi kikötő, sehol egy sólya, csörlő, mosdó, kenutároló. Tivadar úgy néz, mint amit lebombáztak: ma ott öltöztem át a susnyásban, csalán között, jó érzésű ember innen menekül. (Holott a víz kellemes, a strand lehetőségei kitűnőek.) A Tiszát elhagyta a fiatalság, úgy tudom, fesztiválozni mentek, elhagyták a vízitúrázók (jó, mi még kitartunk), elkerülte a központi figyelem, nincs falusi, vízi, kulturális, gasztronómiai turizmus, holott negyven éve ebben láttuk az elhaló, kiürülő vidék fennmaradásának egyik forrását.
Szerencsére van még egy Aranyosapátiban működő Aranyossziget vendégház, ahol Nick Ferenc és felesége, Kati mindenben a segítségünkre van: szállás, étkezés, hajóbérlés, szállítás. De ez véletelen, nincs és nem lesz többé soha senki, aki ennyire önzetlenül segíteni fog. Évek óta jelzem itt, de a sajtóban is, például a Magyar Nemzetben, ameddig volt, hogy romlás, pusztulás fenyegeti a Tiszahátat, Tiszakönyököt, most már nyugodtan megállapíthatjuk, elérte, itt a vége.
Persze mi még próbálkozunk. Hétfőn Nagyarban a Luby-kastélyban, dr. Kiss Kálmán tanár úr diáktáborában tartottunk anyanyelvi pikniket, kedden Mándokon, szerdán pedig Aranyosapátiban. Eljöttek érdeklődők, polgármesterek, ismét elhangzott, hogy „ez volt az egyetlen nyári kulturális program”, visszajövünk, mert annyira szeretjük ezt a vidéket, annyira szeretnénk a magunk eszközeivel valamit adni az itt élő embereknek. (Az újkenézi kocsmában egy kőbányai 540 Ft, két árva helybéli törzsvendégen kívül csak mi voltunk.)
