Tarkovszkij filmjéről (1966) már sokat elmondtak. Ismételten megnéztem a filmet. Most ez foglalkoztat: a szovjet rendszerben készül egy vallásos festőről film. Igaz, Rubljov bizonytalan, kételkedik. (A film is egy ideig dobozban, de azután bemutatják, vágásokkal.) A túlbuzgó Kirill negatív figura, irigykedik, feljelent, elűzik, szenved, visszatér, penitenciára ítélik: le kell másolnia a Szentírást. Felbukkan a tételes vallás és egy korábbi (tételes vallás előtti) hagyomány. A szerelem éjszakája (nálunk: Szent Iván-éj). A csepűrágó (művész, színész) egy korábbi, szabadabb nevetéskultúrát (jusson eszünkbe Bahtyin, szint szovjet éra) képvisel, megtorolják. Az érzelmek kitombolása – büntetendő. Rubljov nem akarja fenyegetni az embereket. Pedig az utolsó ítélet arra való, halljuk. Rubljov: nem tudok festeni, nincs mondanivalóm. Rubljov a kis harangöntő, Boriszka emberfeletti küzdelmét látva felhagy a némasággal, és újra alkotni akar (de már a fiúval együtt). Ha társra, utódra találunk, akkor van értelme az alkotásnak. Bár a világi Teofán Greg szerint: „Ma dicsérnek, holnap pedig szidnak – ugyanazért, amiért tegnap magasztaltak – holnapután meg elfelejtenek. (…) Mindenkit elfelejtenek.”Érthető, hogy miért lehet központi kérdés 1966-ban: bűn elfojtani a tehetséget. És az: Ne sírj, örömöt szereztél az embereknek!
Föltűnt, hogy milyen sokan elbotlanak, elesnek a jelenetekben. Azután felállnak és mennek tovább. Hogy miért? Mert a filmekben nem szokás felbukni és elesni, csak úgy. De az életben, mi mindig. Vitatják az első jelenetet, a bőrléggömbbel fölemelkedést. Miért? Az ember örök vágya. Biztos sokan készítettek repülőalkalmatosságot, és legugrottak vele (talán templomtoronyból is). (Én is készítettem, és le is ugrottam vele, nekem se sikerült, mondjuk nem haltam bele, a jelek szerint.) És hogy idegen lenne a filmtől? Hiszen Krisztus keresztrefeszítése is megjelenik. És Teofán Greg is visszatér a halála után vitatkozni. Sokan értetlenkednek az öncélúan fel-felbukkanó lovakon. Hát ez a középkor. Mindenütt lovak. Ma meg autók lennének mindenütt. Ez ennyi, nem kell túlmgyarázni. A film végi, unalmasnak mondott színes freskók – szerintem – a film történetét visszajátszó és igazoló eredeti dokumentumok. A film nyilván valóságalapú (1400–1423: Vlagyimír, Moszkva), de hát műalkotás, miért ne szárnyalhatna (repülhetne) tovább az alkotó? Miért ne léphetne ki a történetből? (R. Andrej Tarkovszkij, 1966.) (Köszönöm a Bolyai Önképző Műhelynek a film közös megnézését és megvitatását.)
Korábban ezt írtam a filmről: http://www.balazsgeza.hu/?p=4511
Itt hozzászólhat!
