Tarkovszkij háromórás filmje (1966) az erőszak enciklopédiája, bár a legszörnyűbb kegyetlenségeket (kínzásokat) csak érzékelteti, nem mutatja. A fölidézett téli passió-jelenete visszafogottabb és mégis megrendítőbb, mint Mel Gibson Passiójának eltúzott, túlrészletező képsorai. Az ember két fő törekvése: az erőszak és a művészet viaskodik egymással. Az ember próbálkozik: repülni szeretne (nem sikerül tökéletesen), fest (ez sem). Az erőszak és az irigység világában kellene a művésznek helytállni: a csepűrágónak (komédiás), a festőnek, a harangöntőnek. A csepűrágót 10 évre becsukják, az egyik festőcsapatnak kiszúrják a szemét, hogy ne festhessenek másnak. Rubljov a vlagyimiri tatárbetöréskor embert öl, némaságot fogad és nem fest többé. Bár apja nem mondta el a harangöntés titkát, a harangöntő fiúnak mégis sikerül, az ő példáján, társra, utódra találva Rubljovban feltámad a vágy: én festeni fogok, te meg harangot fogsz önteni, hogy örüljenek az emberek. A fekete film kinszínesedik: Rubljov pompás képeit látjuk, majd e képek lepattogzanak, s újra fekete lesz minden és csak a lovak hempergőznek a folyóparton. A művészet talán örök, de a mű nem, talán a természet örök… Mi meg vívódunk, hogy cselekedjünk-e, vagy nem, ha pedig cselekszünk, akkor hogyan és miért és meddig…
Itt hozzászólhat!
jún
8
