febr

El Mirador-expedíció

Másodszor vettem részt Guatemalában az El Mirador-expedíción, amelyet Carmelita falu lakói szerveznek azoknak, akik vállalják, hogy gyalogosan bejárják a trópusi esőerdőt, és fölkeresik a nemrégiben előkerült maja városokat – különös tekintettel az egyik legnagyobbra, El Miradorra. Persze nem kell arra gondolni, hogy különleges feltárások lennének itt. Városok, építmények sokasága rejlik a fák alatt, fákkal benőve, amelyeknek csak körvonalait (struktúráit) látni. Három város piramisai kiemelkednek: El Tintal, El Mirador, Nakbé. Ezek jó tájékozódási pontok a szinte vízszintes esőerdő fölött. Hat éve egy már részt vettünk az expedíción. Akkor nem tűnt különösebben nehéznek, ezért vállalkoztunk másodszor is. De most derékig érő sár volt. Az első három nap egy nemzetközi csapattal tartottunk (Nick amerikai mérnök srác, Edvin svéd, Arne és Jill belga pár, egy nagyhangú angol (ír?) fiú, két norvég lány. Ők El Miradorból visszafordultak, mi mentünk tovább hat napig. Kis karaván tartott velünk (taposta a sarat): elöl és hátul ló, közte teherhordó öszvérek. Két túravezető: Enrique és Antonio, utóbbi jött velünk végig. Amikor a kicsit hangos nemzetközi csapat visszafordult, attól kezdve nagyon sok állatot láttunk: őzet, szarvast, vaddisznót, kígyót… És persze jaguárnyomokat. Nakbéban éjjel a sátrunk mellett jaguár üvöltött. Kérdeztem Antoniót, hogy a nála lévő machete jó-e a jaguár ellen. Nem jó, mondta. De ne féljek, nem támadnak. A kígyótól viszont ő is nagyot ugrott. Jött velünk szakácsnő is, aki reggel rántottával, délben szendviccsel, este főleg párolt zöldségekkel laktatott jól bennünket. Tiszta vizet is kaptunk mindig, de azért beledobtunk egy tisztító tablettát. 120 kilométer lehetett az egész út, de a kerülőkkel-kacskaringókkal, olykor a mocsáron való hídépítéssel valószínűleg jóval több. Volt nap, hogy 10 órát gyalogoltunk, de minden este egy piramis tetején csodáltuk a naplementét.