…egybemosódik a címe a Korzenszky Richárd atya 70. születésnapjára született kötetnek. Áprilisban kaptam meg (egy csomagtartóból) a szép, középkori kötetre emlékeztető, 80 írást tartalmazó kötetet. Ezen a héten, éjjelente kiolvastam (784 oldal). Nem az olvasás volt a gond, hanem a könyv megtartása. Nagyon szeretem a könyvet mint technológiát, de a súlya azért éjjeli olvasásnál nehezítő tényező. Richárd atyát három éve egy Kazinczy-versenyen ismertem meg. Én először voltam, ő sokadszor. Bemutatlanul tébláboltam mellette. Barátságosan fogadott. De nem indult el a beszélgetés. Megkérdeztem, hogy hogyan szólíthatom. Három formát mondott, de a legegyszerűbbnek a Richárd atya tűnt. Azóta nincs köztünk kommunikációs akadály, nagyon jókat beszélgetünk, sőt, olykor ímélezünk, s itt is bevallottam, hogy az ő Tihanyi kalendárium-beli nyilvános naplója ihlette ezt a naplót is. A pompás ünnepi kötetről írok az Édes Anyanyelvünk októberi számában. Most csak a naplóba illő párhuzamosokat osztom meg magammal, s azzal, aki olvassa.
Pintér Ambrus atya írja a kötetben, hogy sorsuk 1959. július 27-én kezdődött, amikor együtt indultak a hegyre. Én három hónapra rá születtem. Richárd atyát már 1974-ben megismerhettem volna, ha a Sors úgy rendeli. 1974 tavaszán édesapám elvitt Pannonhalmára a bencés gimnázium felvételijére. Apám nagyon akarta, én kevésbé. Talán ezt érezte meg a felvételiztető paptanár, vagy a matek írásbelim lehetett gyönge. A magyar jó volt, az utolsó mondatára most is emlékszem. Nem vettek fel. Azóta többször jártam Pannonhalmán, nemcsak turistaként, hanem előadóként, vendégként. Megragadott az apátság hangulata. Sugárzik valami metafizikai erő a „Szent Hegyen”. 2005-ben II. János Pál halálának pillanatában éppen abban a szobában tartózkodtam, azt hiszem, éppen abban a székben ültem Asztrik főapát úrnál Pannonhalmán, ahol a Szent Atya is ült. Vajon hogyan alakult volna az életem, ha 1974-ben fölvesznek? Valószínűleg Richárd atya lett volna a magyartanárom… Halmos Ábel atya írja, hogy 1976-ban másodikos diákként varázsolta el Richárd atya. Én is akkor voltam másodikos. Azt is írja, hogy 1978-ban Elbert János járt Pannonhalmán, „akit néhány évvel később orvul meggyilkoltak”. Akkor már egyetemre jártam, és Dömötör Tekla borzongva mesélte nekünk a (máig?) nem tisztázott történetet. Sokan megemlítik, hogy Richárd atya szenvedélyes fotós, s a korábbi, de vonzó technikával (diaporáma) varázsolja el hallgatóit. Hogy szeret túrázni, horgászni, hogy szinte minden héten úton van, járja a Kárpát-medencét. Személyes tapasztalatom van a humoráról, Nagy Zoltán így említi: „Szelíd humora megóvja minden kenetteljességtől”. Talán ezért is lehet gyorsan és feszélyezettség nélkül közel kerülni hozzá, s így rajta mint közvetítőn keresztül alapvető, megtartó emberi értékekhez. Egyik életelve a Regulából: „Keresd a békét!” Keressük együtt, közösségben, összhangban a békét!
A kötet címe (Heggyel az ég egybemosódik) Kányádi Sándor Távolodóban című verséből származik. Éppen befejeztem a kötetet, amikor 2012. július 3-án közzétette az MTI, hogy több száz év után ismét függetlenné vált a tihanyi bencés apátság. A jövőben nem Pannonhalmához tartozik, s ezzel visszatér az ősi hagyományokhoz.
Itt hozzászólhat!
