Honjaim, elment a kedvem. Az éppen most látható naplóbejegyzések egyikét sem lájkolják. Tudom, egyesek azért nem, mert nem FB-sek, tehát, ha akarnák, se tudnák lájkolni. Mások azért nem, mert nem akarják, hogy véleményüket mások lássák. De a vakvilágba nem akarok írni. Ha nem kell, abbahagyom. Van másfél évtizednyi naplóm kamaszkoromból, katonaként is írtam naplót (pedig tilos volt, mindig a zubbonyomban hordtam, meg ne találják a szekrényben), azokat se olvasta még senki, és jól elvannak, nincs is komolyabb ingerem, hogy nyilvánosságra hozzam. A minap rámentem egy másik blogra. Szerzője politológus, értékeli a pártok napi aktivitását. Na, ott van lájkolás. 700-800 lájk naponta! (Jó, ismerem a hálózattudomány alaptörvényét, a skálafüggetlen modellt.) Az sem dobott fel, hogy az egyik kis bejegyzésemre az Üzenetek rovatban tréfálkozás született. Nem a tréfa bánt, azzal elvagyok, naponta gyártok is, hanem az bánt, hogy csak a tréfa jut valakinek az eszébe.
Ma akartam írni a Baár-Madasról, ott jártam, és nagyon szép élményeket szereztem. Szerettem volna írni egy metróutazásról. Jó téma: a kánikulára való panaszkodás. Mindenki panaszkodik. Volna témám az általam megfigyelt állatokról is. Állatok a hőségben… Írnék olvasmányaimról, s most születő munkáimról, formálódó gondolataimról is. De nem. Elment a kedvem. (A Piramis száma jut eszembe, még is most nagyon jó!)
Itt hozzászólhat!
