Avatar

A mítoszok, mondák, legendák és mesék szerepét ma jórészt átveszik a filmek. Szinte egyenesen folytatódnak a valóság kötöttségei alól fölszabadított tudományos-fantasztikus művekben, valamint a fantasy-műfajban. Ezek a műfajok a szórakoztatás mellett erkölcsi igazságok kimondására alkalmasak. Az is nyilvánvaló, hogy a látványelemek erősebbek; s míg a mesék saját fantáziavilágunkat mozgatták meg, ez utóbbiak kész képekkel szolgálnak. De hatnak. Az Avatar (James Camerun 2009-es filmje) szembeállítja a Földet és önmagát pusztító embert Pandora harmonikus ember-állat-természet világával. Emlékeink és vágyaink világa ez: kapcsolat őseinkkel (emlékfa, lelkek fája), empatikus érintkezés társainkkal (hálózatba szervezik gondolataikat, érzelmeiket, mondja a professzorasszony, aki ezt egyedül felismerte), az egymásrautaltság tudata az állatokkal, a természettel. És ebbe rondít bele az ember, egy különleges anyag, a lebegő érc után kutatva. (Ha már az állatokról van szó, ne feledkezzünk meg a finnugor népek medveénekeiről – ők bocsánatot kérnek a medvétől, ha megölik.) A történet bővelkedik a megszokott kalandos fordulatokban (áldozatok vannak, de a végén minden jóra fordul). Eredeti ötlete az avatar, a hibrid lény és persze a mindent elsöprő 3D-s látvány, színes természet, állatok,  áramlások, csodák. A kitalált világot a legapróbb részletekig kidolgozták. Nyelvi érdekessége a Paul Frommer nyelvész által kidolgozott na’vi nyelv („mesterséges” nyelv). Ha csak egy kicsit okulunk ezekből a filmekből, már megérte. – Burmában – még a diktatúrának mondott időszakban – láttam, amint az Avatar bemutatóján tömegek gyülekeztek a mozi körül. Évekig ellenálltam, nekem kicsit harsány ez a műfaj. Tegnap megnéztem, tetszett.