Fenyvesen

A tábor útjai friss murvával leszórva, a tollaspálya salakozva, új lámpák… egész nyáron tele a tábor, mutatja Agárdi Gábor, a gondnok, akihez visszajárunk. A tábor melletti kis házban is minden a régi, kipakolunk a kocsiból, igen magammal hoztam az olvasólámpát, minden táborba hozok magammal olvasólámpát, mert ezek egyszerűen nincsenek. Tábori körülmények között senki nem gondol az olvasásra. Most áruljam el, hogy milyen könyveket hoztam magammal? Tessék nevetni: az Általános Nyelvészeti Tanulmányokat, Szarka Tamás verseit, a Nyelvőr legfrissebb számát, a múlt heti olvasatlan újságokat… és még néhány regényt, amelyet lehet, hogy visszaviszek, ja, Podmaniczky Szép magyar szótárát, amelybe már sokszor beleolvastam, de egyszer szeretném végigolvasni. A Nádasban továbbra is friss a sör, tele van a kocsma, a Balaton nagyon jó, minden második házat árulják, a miénket 40 M forintért („én építészmérnök vagyok, ez megér ennyit”, mondja a házigazda; az emeleti mellékhelyiség sem ülve és sem állva nem használható, biztos valami modern építész lehet). Fenyvesen valóban sok fenyőfa van még, csöndes, kispolgári világ. A tábor melletti házat 30 millióért árulták 10 évig, kora tavasszal valaki megvette 25 millióért, nem tudta, hogy nyáron milyen egy ifjúsági tábor mellett nyaralni. Estére leér csaknem mindenki, itt van most a magyar média, itt van a hangmérnök, akinek én tanítottam először az első keverőpult használatát („majdnem igaz”, mondja), itt van az „Ezt fölírom!” névadója, akiből most is dől az anekdota. A tábort február óta szervezik a tanítványaim, az Arckönyv szinte forrt a sok üzenettől, szereztek padokat, házikönyvtárat, több stúdiót, négyszeresen gyors internetet (ezen röpítem világgá naplómat). Egy hónapja már visszaszámolnak a táborlakók, még öt, még négy, még három… nap a táborig… Igen, teremtettünk egy kis világot, még 1982-ben, kitartottunk mellette, s itt most élni jó.