A 90-es évek vége óta érdeklődésem egyik iránya az informatikának a kultúrára, nyelvre gyakorolt hatása. Büszke vagyok arra, hogy jeles tanítványaim is vannak e tárgyban, akik értelemszerűen túlnőttek már rajtam. De azért én is törekszem. Az ELTE-n időnként felbukkan az „internetkorszak” előadássorozatom. Most éppen A táguló Google-galaxis fut, szerdánként 16 órakor – Bódi Zoltánnal. Tegnap Keleti Arthur biztonsági szakember beszélt a netbiztonságról. Olyan sztorikat mondott az „identitáslopásról”, az adathalászatról, sőt a digitális fegyverkezésről, hogy az előadás alatt és után sokan elgondolkodtak, hogy mit „osztanak meg” mostantól másokkal. Hogy születési dátumot, gyermek nevét, lehetőség szerint iskolákat soha… Dönteni kell: esetleg nem talál rám valaki, vagy kéretlen levelek tömege érkezik. S hogy levéltitok se nagyon van. Neten azt kell megírni, amit máskor, másoknak is elmondanánk. Kevesen értik ezt.
Hazatérve, meg akartam változtatni a Facebook-profilomat. Azt már tudom, hogy törölni nem lehet, de néhány adatot le akartam szedni. A módosítást még csak elértem valahogy, de akkor a honlap lelassult. Nagy nehezen engedett valamit törölni, átírni, majd mentettem. Később újra beléptem: minden az eredeti volt. Azután a népszámlálás honlapjára léptem be, gondoltam, végzek pár perc alatt. A lakáskérdőív 2. oldalán azonban minden elakadt. Hibát jelzett, hogy az életvitelszerűen élők, időszakonként hazajárók (egyébként is mi ez a teljesen értékelhetetlen és értelmetlen dolog) száma nem egyezik, valami új lapot kellene nyitni, de arról nem adott tájékoztatást. Fél órát szórakoztam, nem engedett tovább. Abbahagyom, beküldöm majd papíron. Az Apeh elektronikus adóbevallása is hasonló volt. Kitölteni remek, kiszámolja az adót, de ha véletlenül átvezetést akarna valaki a levont többlet nyugdíjjárulékból a hiányzó személyi jövedelemadóba, azt nem engedi. Így két éve azt csinálom, hogy befizetek mindent, ami hiányzik, és visszaigényelek mindent, ami jár. Pedig egyetlen informatikai húzással megoldható lenne. És mintha az informatika erre lenne kitalálva… Ja, és még én vagyok az, aki az internettel már-már hivatásszerűen foglalkozom. Mármint a hatásával. És akkor hogy vannak ezzel a többiek?
Megfigyelhető, hogy amióta az informatika beköltözött a mindennapokba, jóval több a bürokrácia, jóval több hülyeséget kérnek, lehetőleg nap mint nap (csak ma két helyről kérték a publikációs listámat, elektronikusan, formázva: az egyetem könyvtára és az MTA, de más intézmények is fenyegetnek), jóval több a papír (mindent ki kell ám nyomtatni, lehetőleg hat példányban), a fölösleges levélváltás, a spam… – az internetbiztonság ma már nagyobb feladat, mint a katonaság. Néha azt reméljük, hogy egyszerűbb, szervezettebb és boldogabb lehet az életünk – de nem. Tényleg, nem tennék meg, hogy elküldik nekem összes műveiket? Persze szépen megformázva, szabályos irodalomjegyzékkel…
Itt hozzászólhat!
