Megtudom az újságból, hogy Dániában nincs népszámlálás 1970 óta, mert az elektronikus személy- és épületnyilvántartásból minden kiolvasható. Ettől nálunk még lehetne. Az elektronikus változatot nem tudtam kitölteni, mert az első kérdőívnél nem engedett tovább, hibát észlelt, de nem mondta meg egyértelműen, hogy mit tegyek. Kitöltöttem kézzel. Tíz perc alatt végeztem, és csodálkoztam. Erre kíváncsiak? Ezért a nagy fölhajtás? Hogy hányan élünk a lakásban? Hogy „hány háztartás él a lakásban”? Hogy milyen fala van? Hogy van-e vízvezeték, csatorna? (Na mit gondolnak, Zuglóban mégis…?) Voltaképpen csak olyasmit kérdeztek, amit úgyis tudnak, vagy tudhatnának. Az önkormányzatok ugyanis mindent tudnak a lakásunkról, családi állapotunkról. Jó, a vallásunkról nem feltétlenül – de azt meg nem is kötelező kitölteni. (Én kitöltöttem.)
Azt hiszem, hogy ezek a népszámlálási kérdőívek valahol a 20. század közepi Magyarországot tükrözik. Fal, víz, csatorna. És nincs kérdés arra, hogy van-e kábel, internet, telefon… Meg hogy hány órát dolgoznak naponta? Ha már olyan személyes dolgokra rákérdeznek mint élettárs és vallás, miért nem kérdeznek rá olyanra (fakultatíve), hogy végez-e feketemunkát, van-e illegális jövedelme, vagy hogy jövedelmének hány százaléka fekete… Ha bevallanák az emberek, ezek adnának valós képet Magyarországról… És engem az is érdekelne, hogy előfizetnek-e újságokat, olvasnak-e könyveket, hány órát tévéznek, járnak-e moziba, színházba, futballmeccsre. Ezek persze már meghaladják a népszámlálás kereteit, de egészen biztosan fontosabbak, minthogy hányan járnak este vagy alkalmanként haza aludni, miből van a fal (na miből?), és akik mi otthon lakunk, vajon hány háztartást képviselünk (na hányat? – és mi van akkor, ha kettőt vagy hármat?). Üdvözlet a statisztikai szakembereknek.
S hogy miért vagyok ilyen fanyar? Mert az utóbbi időben publikációs jegyzéket kér tőlem az egyetem, az MTA és a MAB doktori bizottsága, mindegyik elektronikusan, persze kicsit más struktúrában. A legkedvesebb az, hogy írjam be a műveim ISBN- vagy ISSN-számát is, tudják, azt a húszszámos sort, anélkül nyilván nem lehetne megtalálni egy Balázs Géza-művet (név, cím, kiadó, kiadási hely, évszám, oldal kevés, az ISSN, az fontos)… Ha egy művem lenne, örömmel megtenném, de mit csináljak, sokat írtam. És miért gondoljam, hogy komoly ügyről van szó, amikor e szervezetek közül az egyik hagyta jóvá a felsőoktatás összes kamuszakját… Mitől vehető komolyan ez az intézmény? Egyébként legutóbbi könyvem még itt van karnyújtásnyira, ISBN: 978-963-89240-0-1. Böngésszék nyugodtan, ha nincs más dolguk. És közben már régen elszáguldott fölöttük a Gutenberg-galaxis, nem vették észre, hogy már Google-galaxisban élnek, bizony megváltozott a tudomány is. Pontosan olyanok, mint a népszámlálók elképzelése egy 20. század közepi (1950-es évek!) Magyarországról. Ha kiböngészték magukat néhány milliárdért, ébredjenek már föl végre!
Itt hozzászólhat!
