Nem fájhat semmi úgy, mint az anyáknak
az öregség,
ha fényképért kutatnak az ócska fiókban,
s magányosan lobognak a kályhában az esték –
nem fájhat semmi jobban.
Valahol mindig perceg a szú,
a szőnyegen sárga hajók,
havonta egyszer ír a fiú:
pénzt kér s ennivalót.
Nem fájhat semmi úgy mint az anyáknak
az ünnep,
mikor hiába várnak homályos ablakokban,
míg eső elől zajos gyerekek menekülnek:
nem fájhat semmi jobban.
Aztán régi ruhák feketéllnek,
levél jön, szívbemarkoló;
a szomszédok pletykálni betérnek,
és fáj az anyáknak a szó.
mert nem fájhat semmi úgy, mint az anyáknak
a részvét,
ha nyikorgó széken árnyék ül a sarokban,
és únottan porosodnak a csészék –
nem fájhat semmi jobban.
Aztán csak maguknak főznek teát,
és árnyaik messzire nyúlnak.
Aztán alszanak némán az anyák,
és arcukon a ráncok kisimúlnak.
(Somogyi utazás, Kaposvár, 1999)
Itt hozzászólhat!
