A világmegismerési problémákat a magyar nyelvben több téves rendszertani példa bizonyítja.
Például a víziló. Neve ellenére nem a lovak rokona. A nílusi víziló Afrikában élő, nagyméretű, növényevő emlősfaj. Ernst Haeckel 1866-ban kiadott törzsfája a vízilovakat a cetek közeli rokonaiként ábrázolja. Máig sem tudni, hogyan jutott erre a (helyes) következtetésre. Nyelvújítóink is kínban voltak, ezért ősotrombnak nevezték.
Az Alföldön nemrégiben még gyakori állat volt a földikutya. A neve teljesen félrevezető, mert nem kutya. A földikutya föld alatt élő, vak, lapos fejű rágcsáló. A földikutyafélék az emlősök osztályába, a rágcsálók rendjébe tartozó család, amelybe 30 faj sorolható. „Nincs a hazai rágcsálóknak még egy csoportja, amely ennyire rejtélyes és félreismert volna” – írja Rácz János az állatnevekről szóló enciklopédiájában. Annyira félreismertük, hogy kutyának neveztük el. Pedig inkább vakond. De persze az se.
Nyelvileg teljesen megtévesztő a bölömbika neve. Se nem bölény, se nem bika. Arany János persze még tudta, hogy miféle állat lehet:
- Zeng a zene-szerszám: tárogató jajgat, / Fütyölő sípokhoz nagy tülök kurjongat, / Ropog az apró dob, a tábori böffen, / Mint a bölömbikák egy nádasba’ többen.
A bölömbika ugyanis sűrű nádasokban élő, jellegzetesen bömbölő hangú, varjú nagyságú madár. Az első megnevező a madárnak egyetlen tulajdonságát, a hangját emelte ki. „A bölömbika nevét a hím bömbölésszerű párzási hívóhangjáról kapta, amely gyakran igen messze elhallatszik.” A nép így mondja: „Bőg a láp bikája”. A legtöbb népnyelvi megnevezése is ugyanilyen rendszertani nonszensz: nádibika, vízibika, bömbölő bika, bőrömbika…
(Részletek az szerző hosszabb írásából: Mi a kacsacsőrű emlős, és miért az? https://helyorseg.ma/rovat/szempont/dr-balazs-geza-mi-a-kacsacsoru-emlos-es-miert-az
Itt hozzászólhat!
