Édesapám munkatársa volt. Amikor eljött a Nyelvtudományi Intézetből, egy ideig docensként a Mai Magyar Nyelvi Tanszékre került. Akkor beültem néhány előadására. De továbbment a Tanárképző Főiskolára tanszékvezetőnek. Mivel Bencédy tanár úr hívására ott lett mellékállásom, a nyelvészeti tanszéken Grétsy tanár úr lett a főnököm. 1987-től 1993-ig a Gödöllői Képzési Helyen tanítottam, három évig a vezetője is voltam az intézménynek, de tanszéki főnököm továbbra is Grétsy tanár úr maradt. Közben 1992-ben meghívott az Édes Anyanyelvünk szerkesztőségébe, és együtt szerkesztettük egészen 2021 végéig. Többször vissza akart vonulni, mindig kértem, hogy maradjon. Jó volt a szerkesztőség, jó volt vele dolgozni. Viszont amikor ő visszavonult, én nem maradtam. 1998-ban Gyöngyök címmel indult műsor a tévében, Grétsy tanár úrral közösen. Két évig csináltuk, de a műsor nem jött be, kiléptem. A tévé 2000-ben felkért önálló tévéműsorra. Azt mondtam a szerkesztőnek, hogy ezt viszont én találnám ki, de legyen benne főszerepe Grétsy tanár úrnak. Így lett. Még a címet is Grétsy tanár úr adta: Szószóló, később Anyanyelvi szószóló. Ebben fölelevenítettük a korábbi legendás műsor, az Álljunk meg egy szóra! sétáit. Korábban Vágó Istvánnal sétált, öt évig velem. Grétsy tanár úr 80. születésnapján Vágó István mellett ültem a PIM-ben. István megkérdezte tőlem, ti most mit csináltok? Azt mondtam, én vagyok most te. Öt év alatt több mint száz élőadást csináltunk, szerettük. 2005-ben egy tévés szerkesztő, aki azóta talán a legüldözöttebb, legmegvetettebb és legotthontalanabb hazánkfia, megszüntette a műsort. Grétsy tanár úr korán nyugdíjba ment. Amikor megtudtam, hogy a főiskolai tanárokat is lehet professor emeritussá nyilvánítani, elintéztem. Mintha nem is örült volna neki. Persze lehet, hogy belül örült. Grétsy tanár úrral sok közös anyanyelvi pályázatot bonyolítottunk le, sok könyvet szerkesztettünk, rendbetettük az Anyanyelvápolók Szövetségét (alapszabály, pénzügyek, működés). Számos alkalommal köszöntöttem, most pedig nehéz szívvel búcsúzom több mint harminc év szoros és mindig felhőtlen munkakapcsolat után. A legkedvesebb emlékem róla egyébként A szóhasadás (1962) című könyvébe utólag beleírt ajánlás: „Szeretettel ajánlom e könyvet a hároméves Gézukának, akiben a távolabbi jövő egyik jeles nyelvészét sejtem! Grétsy Laci bácsi 1962. okt. 31.” Soha nem felejtem el, hogy mennyire elkötelezett, tudatos, művelt értelmiségi volt, szeretett kirándulni, kiállításokra, színházba járni (de csak olyan darabra, amiben nem káromkodtak), szerette az életet, a napi örömöket, odafigyelt mindenkire – például a legutóbbi időkig követte tevékenységemet az interneten, és néha megírta: látom, hogy mi mindent csinálsz, szerintem belőled kettő van. Isten nyugosztalja, mi pedig nem feledjük. Talán megbeszélhetik a nyitva maradt (nyelvi) ügyeket édesapámmal.
Az Édes Anyanyelvünk szerkesztősége 2002-ben. Először Fábián Pál tanár úr ment el (középen, jobbról a harmadik), majd Bencédy József (balról a harmadik), majd Maróti István (jobbról), 2021-ben Kemény Gábor (jobbról a második) és tegnap Grétsy László. Már csak én vagyok meg, meg az emlékeim, és az ő emlékük, bennem. (A kép a PIM-ben, Maróti István szobájában készült.)
Itt hozzászólhat!
