Hamvas Béla régen megérintett. Metafizikája (Patmosz), hogy lássuk másként a dolgokat, főleg kultúrpesszimizmusa, és a rá adott válasz: a minden Egy, vagyis csakis te, önmagad vagy a megoldás. Megerősítettek ebben keleti utazásaim. Most elolvastam regényét, a Karnevált. Hét könyv, sok száz szereplő. Szöveglabirintus. Már az elején fel kell adni az olvasási hagyományt: hogy felfogni tudjuk ki kivel, miért és hogyan… Szereplők jönnek-mennek, egyesek visszatérnek, de váratlanul és logikátlanul. Egyes elemzések a hét könyvet és húsz részt misztikus, de jól szervezett rendszernek látják, első olvasásra én nem. Nem tudom eldönteni, hogy Hamvas szórakozik-e velünk, avagy tényleg van valami szigorú logikája. (Úgy tudom, az irodalmárok se nagyon tudják, ezért inkább félreteszik.) Egy dolgot azonban érzek. Hamvas nagyon okos, nagyon jól ír, tele van humorral, szójátékkal, gúnnyal, szövegtani játékkal, például félbehagyott mondatokkal, és unalomig ismételt részletekkel. Mindezt az 1950-es évek elején írja. Csak jóval halála utána, 1985-ben jelenik meg. Akkor állítólag sokan olvassák. És pont akkor indult a posztmodern (nyelv)játék. Ami egyébként Hamvas Karneváljában szinte receptszerűben benne van. Amit én eddig a posztmodernektől olvastam, annak minden előmintája, sőt teljes repertoárja megvan – csaknem 40 évvel korábban – Hamvasnál. Mintha mindenki az ő köpönyegéből bújt volna elő. Csak egyetlen dolog hiányzik az utódok többségéből. A mélység. Mert Hamvas összes hókuszpókusza, hülyéskedése, tudatos olvasózavarása mögött van egy mindig felszikrázó óriási műveltség, a monomániákkal, fantazmákkal, cselekvésképtelenséggel (és a posztmodern nihillel) szemben egy válasz: vagyis te. Minden tudomány, eszme, történelmi fejlődés baromság, de van egy lehetőség, tenmagad. Ez hiányzik, teljességgel az utódokból. (Hamvas Béla: Karnevál, I-III. Medio, 1997. 512+496+478 old.)
Itt hozzászólhat!
febr
1
