Barabási ma a hálózatokról

Exkluzív előadást tartott a Szentgyörgyi Albert Kollégium tagjainak az MTA Könyvtárában Barabási Albert-László. Már az első újsághírek, ismeretterjesztő írások megfogtak az általa sikerre vitt hálózatelmélettel, hálózattudománnyal kapcsolatban. Megfogtak, mert úgy éreztem, hogy ezek a gondolatok bennem már több mint két évtizede formálódnak. 1990-ben Füle Bernadett tanítványomnak adtam szakdolgozati témaként, hogy vizsgálja meg egy osztály ragadványneveinek a szociometriához való viszonyát. A dolgozat meg is jelent a Magyar Névtani Dolgozatokban. És hát ugye, hálózatokat képez a vicc, a pletyka, a mesemondás, de – mondjuk – a DUE is egy hálózat (éppen az ő közgyűlésükről jöttem el meghallgatni Barabásit). Először láttam élőben. Sokat olvastam tőle, róla. Negyedórát küzdöttek a PPT átmentéséért, a videók így sem indultak el. Ilyennek képzeltem: szerénynek. Olyannak, aki fizikai és matematikai képletekkel operál, de úgy, hogy a 80%-át megértem. Az nekem is most vált nyilvánvalóvá, hogy a rendszerek fölépítése vagy skálafüggetlen (mi ezekkel foglalkozunk), vagy ettől különböző (négyzetrácsos vagy véletlen). Hogy miért ilyen az egyik és miért olyan a másik, nem tudom. Hogy skálafüggetlen rendszerek vannak a természetben, a technológiákban (világháló), társadalomban… tőle tudom, s én is egyre többet vélek fölfedezni. Szerénynek képzeltem. Egy kérdésre azt mondta, hogy mi, hálózatkutatók eszközt, módszert tudunk adni, de a szakterületi problémát a szakértőknek kell megoldani. Rákérdeztem, hogy milyen nyelvészeti megközelítésekről tud. Említett néhányat, de a választ a nyelvészekre bízta. (Tudom, hogy megkapta a Hálózatkutatás című könyvünket, meg is köszönte.) Az előadásban főleg a véletlenszerű és a skálafüggetlen szervezettségről, a kisvilágról, a csomópontokról (hubokról) beszélt, új volt számomra a robosztusság-tulajdonság (a skálafüggetlen szervezet ellenáll a véletlenszerű támadásoknak), vagy a fitness (a huzalozó, vonzó képesség) meghatározása. Válaszaiban többször kitért a hálózattudománynak a gyógyításban való használatára. A baj az, mondta, hogy a betegségek esetében nem ismerjük a hálót. (Ha egy autó elromlik, van hálózat, meg tudjuk javítani.) A gyógyszerekkel nem gyógyítunk, hanem csak a szervezet működőképességét kívánjuk fenntartani. Olyan, mintha az autónak elromlana a lámpája, de mi egy erősebb akkumulátort tennénk be… Közvetlen, jó stílusú előadásában olykor angol hanglejtést használt, amikor azonban életéről, Csíkkarcfalváról beszélt, előkerült egy-egy erdélyi hangzás. Kristóf Péter utolsó kérdése: mit tanácsol útravalónak a fiatal tudósoknak? Egy hasonlattal válaszolt: Képzőművész akart lenni, s akkor megfogalmazta: korán stílust találni, és mellette kitartani. Tessék valamit kitalálni, és mellette kitartani, akkor is, ha esetleg támadják. És folyamatosan, keményen dolgozni. Még lett volna kérdésünk: vajon nem evolúciós előny-e a hálózatképzés, vajon ha valami nem skálafüggetlen, akkor miért nem… De még folytatjuk.