Slawomir Shuty: Bomlás (Napkút, Budapest, 2010.)
Az eszmék, hitek a múlté, a mindennapok a túlélésről és ürességről szólnak, menekülést a „párhuzamos valóság” jelent. A színhely egy lengyel kisváros beszélő nevű Hamburger Bankjának egysége, de bármely magyarországi vagy posztkommunista államban játszódhatna. A hétfői nyitástól a pénteki zárásig az egyetlen cél (target) az ügyfélszám, a befektetések növelése. E célt sulykolja mindennap Basia, a bankfiók leginkább bulvárt, utazási hirdetéseket olvasó vezetője, ezért „nyalnak” fölfelé és persze az ügyfelek felé az alkalmazottak, miközben „befelé” irigylik-lenézik Basiát, a műmosoly mögött utálják a „kedves” ügyfeleket, kifinomult látszattevékenységekkel (például internetezéssel) ütik agyon az időt, előszeretettel tárgyalják ki a hírességek számlatitkait…
A főszereplő Mirek naplószerűen meséli el az eseményeket: leginkább a hét napjai (hétfő-péntek) szerint tagolva, egyes szám első személyben, olykor átképzeléses második személyben, ismétlésekkel. A hétfők a „nemhiszemelhogymármeginthétfő” utálaté, a szerda a fordulópont, hogy talán már kevesebb van előre, mint hátra, a péntek a „legyenmárvége” érzésé, amikor a zárás percében érkező vendéget még mosolyogva kell kiszolgálni, s a napi jelentést is le kell adni… A hétvégék a párhuzamos valóságé: plázák, vibráló képek, internetes pornók, diszkók, piálások, „dílsrácok”, nyilván „kábszerek” (a „cucc beüt”), „ötperces barátnők”, majd nagyon fájdalmas ébredések. „Nincs kétség afelől, hogy a mai történelmi helyzet a világvége szerepét osztotta ránk. Hullámpala, sztaniol, fehér zsorzsettek, lasztexek a turiból… A legfontosabbat pedig, azaz a credót, a lényeget, a dolgok sava-borsát, beárnyékolja a felszínes mcdonaldizáció.” Az egyetlen lehetőség az életre egy állás kikönyörgése mélyen „benyalós” motivációs levéllel, és megtartása: „Először mindig be kell hajolnunk, hogy utána mások seggét rugdoshassuk. Vagy, ahogy azt mondani szokták, Irakot sem egy nap alatt bombázták le.” Közben leginkább egyedüllét (szinglilét), barátnőtlenség, huszonévesen otthonlakás, szülői befolyásolás (járjál rendesebb ruhában és menjél templomba, mint mások), internetes ismerkedés, chatelés közbeni szexuális ajzás, majd a menekülés megbeszélt vasárnapi, pályaudvari találkáról a megpillantott „tankaranka” elől…
Minden fölgyorsult és összekeveredett, nincsenek stabil pontok. Nyelvileg (Józsa Árpád találó költői-szlenges fordításában) ilyen halmozásos, összevont mellérendeléses formákban jelenik meg: „hiper-szuper-mega-store-shop”, „amfeto-vita-love-parade-hangulat”, „poszt-auto-moto-foto-feto-karambol”. A társadalom maga „börleszk társadalom”, amelyben a látást az „információs füstköd” homályosítja el. Ami kitűnik: az államok csak látszatra függetlenek, társadalmi osztályokból fogyasztói osztályok lettek, a „hatalom rajtatartja kezét a médián”, a társadalom „kedveszegett és frusztrált”… A multik világa modern rabszolgasághoz vezetett (a már említett multin túl:„kebab-generáció”), az emberek megaláztatásban és a puszta tárgyiasságban élnek. „Gyorsan eszünk, gyorsan szarunk, alszunk, dugunk, betegszünk meg, és gyorsan is gondolkodunk…”
Ez bizony maga a bomlás… Társadalmi, szellemi-fizikai bomlás… Ahogy a szövegben visszatérően (s ezért szájbarágósan) meg is jelenik: „Vigyázat, omlás! Vagy inkább romlás? Egyszóval: totális bomlás”, „Egy metabomlás az egész”.
Aki fölismeri, az valamiképpen lázad. Mirek is lázad. Megkérdezi menedzserasszonyát: „Hiszel a fogyasztás utáni életben?”, majd hozzálát szakszerű, tizenkét stációs banki kivégzéséhez. Log-off! Mivel a kvázi-naplóregény mégiscsak regény, amelynek fordulat van a végén, a kritikus itt elhallgat, csak annyit árul el: azért nem minden van úgy, ahogy azt gondolni véljük. De azért fontos üzenet: „az életed nem más, mint egy sor egyáltalán nem vicces anekdota láncolata, amelynek szomorú és tragikus a befejezése”.
Ehhez igazodik a nyelv: a már említett halmozásos-egybeírásos szóteremtéseken túl a mai szlengre jellemző vadonatúj szavak (műkszik, sirály, zara, ultragáz), kifejezések (neked fekszik = neked jó), (b)anális, trágár kiszólások („Egyél szart, karbantart”, „Nagyonkibaszottulkurvavicces”).
A történet mintha itt játszódna a sarki bankfiókban, biztosítónál, ügyfélszolgálaton, gyorsétteremben… Én is benne vagyok. Ne örüljetek, ti is.
Itt hozzászólhat!
