Most a Hobó-búcsúkoncert kapcsán jutott eszembe, de mindig megdobban a szívem, ha a Fehér útra fordulok… Kész költészet. A lepusztult Élessarok a Külvárosi éj, a László Gimnázium az Üzenet egykori iskolámba. És történelem, és monda: például a Király-domb, ahol Mátyás-király sátra állt, és onnan nézett le a Rákosmezőre, az országgyűlések helyszínére. Alján az egykori Kopottbáró helyszíne – ahol annyit bicikliztem. Fölötlik egy kőbányai szólás: Kőbányán könnyen lehet egy kóbor pofonba belefutni. Nem kőbányai változata: Nem kell házhoz menni a pofonért…
Sok barátságot köszönhetek Kőbányának, s talán még többet a Rákos-mente, a Rákosmező szeretetének. Egyik vallomásos írásom a Kortárs jóvoltából fölkerült a világhálóra. Ezt elolvasta egy jeles értelmiségi, aki nagy rákosligeti lokálpatrióta. Megkeresett, azóta együtt munkálkodunk egy bizonyos Bolyai-körben. De még ennél is meglepőbb, hogy az írást olvasta egy 1956-os amerikai emigráns. Neki is szülőföldje ez a hely. Vele is évekig leveleztem. Ilyenek a társadalom rejtett hálózatai. Ez a hálózat Kőbánya és a Rákos-mente alapján szerveződik…
Itt hozzászólhat!
