A mai Magyar Nemzetben a Tonett rovatban nyilatkoztam. Tömör kérdések, tömör válaszok. Persze nagyon sokat kell gondolkodni azon, hogy az ember spontán legyen. Le is fényképeztek. Csak kis hiba van a képen, remélem, más nem jön rá. Egyébként reggel Sz. Tóth Gyula tanár úr írt, hogy nemcsak tegnap este, hanem ma reggel is vele szemben ültem. A ma reggel, ugye, az újság, tegnap viszont tényleg négy órát beszélgettünk. Régóta tudjuk, hogy három utcányira lakunk egymástól, de valahogy nem jött össze a találkozó. Igaz, ő egyszer már járt nálam. Tanári notesz címmel ad ki könyvsorozatot. Most jelent meg az 6. kötet. Talán a legjobb jellemzés rá, amit a kötetben olvastam Madarász Imrétől: „A naplóíró ‘frankofón’ magyar hazafi: a francia s az európai kultúrát magyar szemmel nézi, a honi jelenségeket pedig européer távlatban”. Zsolnai József köszöntése kapcsán ismerkedtünk meg, majd találkoztunk különféle irodalmi eseményeken, például Fűzfa Balázs versünnepein. Kaptam a könyvéből, s azon kaptam magam, hogy egész éjjel olvasom. Az ő hatására is kezdtem el itt naplót írni. No de a tegnapról. Naplójában gyakran visszatér a szép kis zuglói kert a pavilonnal. A pavilon az ő méhese, ahol alkot, úgy láttam szép könyvtartó állványa is van. A pavilon vagy szaletli vagy filagória… Finom borkorcsolyával kínált, s szekszárdi rozéval és vörössel. Közben a szomszédból talán Chopin szólt: egy hölgy gyakorolt. Régen aludtam olyan jót, mint ezután… A szekszárdi altató-bor? Majd megkérdezem bátyámat, aki kiköltözött a szekszárdi szőlőhegyre, s beállt szőlősgazdának. Ja, Muszáj… Herkules. A portréban indokolom, hogy miért is.
Itt hozzászólhat!
júl
28
