November 3-án szombaton reggel 6 órakor egy hajléktalan a Nyugati téri aluljáróban lévő Spar áruház bejárata elé sz..t. Vidéki tanítványom akart éppen a boltba betérni, akkor történt. Nem ment be, ezért aznap nem reggelizett. Azt mondta, náluk, Debrecenben ilyen nem történhet meg. Budapest aluljáróit, közterületeit ellepték a hajléktalanok. 2011-ben a főpolgármester hadat üzent, megtisztítja az aluljárókat. A hajléktalanvédők nekimentek: ez embertelenség. A hajléktalanoknak „látszaniuk” kell, folyamatosan birizgálva a nem hajléktalanok, a döntéshozók lelkiismeretét. Hogy tisztességes megoldás szülessen a hajléktalanproblémára. Én nem tudom, hogy mi a megoldás. Csak azt kérdezem, ki takarítja el a Spar bejárata elől a sz..t? Egyébként tudom. A havi nettó 75 ezer forintot kereső, éppen fölvett alkalmazott, akinek egyébként ez nem a feladata, de nem mer nemet mondani.  És a szívében tovább nő a gyűlölet, s most már a hajléktalanok irányába is.

Itt hozzászólhat!

Megosztás