Marshall McLuhan, az irodalmárból lett médiaguru megalkotta a Gutenberg-galaxis, vagyis a nyomtatott kultúra, az írásbeliség széles körben használt metaforáját. A nyomtatás átformálta a világot, a gondolkodást. Megjósolta, hogy a világ az új technológiák hatására jelentősen át fog alakulni. A digitalizáció, az informatikai társadalom új kultúrát, új nyelvet, új viselkedésformákat hoz létre: részben a régi felhasználásával, vagy esetleg a romjain.
E jelenségek nyomán a tömegkommunikáció (média) világa is gyökeresen átalakul. Elmondhatjuk, hogy mindaz, amit a hagyományos médiaelméletek, újságíró-tankönyvek fölhalmoztak, lassan a múlté lesznek.
Vörösmarty nyomán föltehetjük a kérdést: „Ment-e A könyvek által a világ elébb?”, sőt ezt is: „De hát ledöntsük, amit ezredek Ész napvilága mellett dolgozának?” Nyilván nem. S igaz ez a médiáról tudható ismeretekre is. Bár a digitalizáció egy földrengés, amelynek „lökéshullámait szakmánk valamennyi területén érezni” (Szecskő Tamás nyomán), a kiindulópont, a „kályha” sokáig megmarad még. A kiindulópont: tájékoztatás, ismeretterjesztés, megvitatás, közösségek szervezése, és persze ez is: szórakoztatás. Hadd tegyem hozzá: a színvonalas, fölemelő szórakoztatás.
Ezért tartom fontosnak, hogy az újságírás alapvető ismereteit, kezdőlépéseit továbbra is tanítsuk. Okosság, világlátás, rendszerezettség, formákba öntés ugyanis továbbra alapvető fontosságúak a nyilvánosság elé lépésnél. Ezekből következik az etikai alapállás (ethosz) is. Bár a média újmédiává, az irodalom irodalom 2.0-vá, sőt a folklór is folklór 2.0-vá válik, a nyilvános közlések hagyományos elméletét, a retorikát is lassan átnevezzük e-retorikává vagy netorikává, mindezek nyomán folyamatosan módosul a tömegkultúra, a tömegkommunikáció is, mégis a régi módszerek segítséget, magyarázati keretet adnak az új világ megértéséhez, működtetéséhez. Habár manapság a „hagyomány” is sokszor megkérdőjeleződik, azt nehéz lenne tagadni, hogy hagyomány nélkül bármi új fölépíthető volna.
Az új korszakot előbbb internetkorszaknak, most pedig már Google-galaxisnak neveztük el. Egyik irodalomtörténészünk tréfásan megjegyzi, hogy már Ady megjósolta: „Góg és Magoogle fia vagyok én…” Sőt már Janus Pannoniusnál elkezdődött: „EdDigitália földjén termettek csak a könyvek…” De ez csak tréfa. Az igazi változás az elmúlt két évtizedben kezdődött el.
A kereséshez tudásra van szükség, s bár a tudás szerkezete is átalakulóban van, nehezen képzelhető el valódi innovatív tudás már elsajátított ismeretrendszerek nélkül. Vagyis „lassú”, az egyéni gondolkodás sebességéhez illeszkedő olvasás-kutatás-beszéd-írás nélkül.
A nagy elődök nyomán ki merem jelenteni: a hagyományos média a múlté. Már jelenleg is olyan világban élünk, pontosabban olyan világhoz alkalmazkodunk folyamatosan, amelynek elemei állandóan változnak. Ebben az alkalmazkodásban vannak sikeres és kevésbé sikeres emberek. A világot elönti a „kommunikáció”, hiszen (sajnos) a különféle hatalmak is megértették azt a társadalomtudományi (nyelvészeti) megállapítást, hogy minden szövegnek tekinthető, illetve attól létezik, hogy nyelvileg meghatározzuk, ezért azé a hatalom, akié a nyelv, tehát harc folyik a nyelvért, a nyelv által meghatározható (tematizálható) – valójában többnyire virtuális – valóságért.
Amikor tehát a DUE új, hasznos könyvet jelentet meg a hagyományos és modern újságírásról, abban okkal szerepelnek a kisközösségek hagyományos médiatevékenységei, s hiba lenne, ha nem szerepelnének az átalakuló, változó „mediális tér” új lehetőségei: az elektronikus hírlevél, a közösségi oldalak, az egyoldalú tömegkommunikációról az interaktív (tömeg)kommunikációra való átmenet lépései, technikái.
Az új világ okosan nem élhető a média és az internet világának megértése nélkül. A megértés tudatosítást jelent. A tudatosítás tanulással, gyakorlattal érhető el. Ezért mindennél fontosabbnak tartom ezeknek az ismereteknek a tanítását, gyakoroltatását, a média- vagy internetpedagógiát. Az első lépések ott kezdődnek, hogy hogyan álljunk ki a nyilvánosság kisebb vagy nagyobb terein megnyilatkozásainkkal (beszédünkkel, írásunkkal, akár csak egyszavas vagy egysornyi bejegyzésekkel, „posztokkal” vagy „lájkokkal”, ahogy azt ma divatos mondani).
Fontos, hogy ne csak a média szocializáljon minket, hanem mi is szocializáljuk a médiát. Vagyis legyünk néha okosabbak, tudatosabbak, de mindenképpen önszabályozók, önkorlátozók. Mi, akik a DUE-t, illetve a DUE könyvsorozatait jegyezzük, mindannyian a diákújságírásból, diákrádiózásból jövünk. És mindannyian képviselünk egyfajta „ethoszt”, amelynek legfontosabb eleme a tudatosság és a felelősség. Ma, amikor a szemünk előtt kulturális, nyelvi és nemzedéki ollók nyílnak szét, nincs fontosabb dolog ennél. Janus Pannonius és Vörösmarty Mihály idézett verseinek vége jut eszembe.
Itt hozzászólhat!
