Talpalatnyi föld

Diákkoromban a tévék filmesztétika-oktatás kapcsán évente leadták a Talpalatnyi föld (Bán Frigyes, 1948) című filmet. Ma ismét megnéztem az Urániában. Vajon mi maradt meg belőle? Jóska megszökteti szépséges szerelmét annak lakodalmáról, vállalva az ezzel járó összes örömöt és nehézséget, hogy kiszolgáltatottja lesz a falu nagygazdájának (akitől a hozzákényszerített asszonyt elszöktette). Először akkor nevettek föl a diákok a moziban, amikor reggel fölébredt az ifjú „pár” és a megszöktetett asszony felkiáltott: elkésünk a templomból. Majd következik a szép templomi jelenet. 1948-ban még következhetett. S azt sem nagyon értették a diákok, amikor az asszonyka állapotos lett, akkor felsírt: nem adhatok nevet neki… Nem, hiszen még nem vált el. S ebből lesz a konfliktus. Hogy ki kell fizetni a lakodalom és a válás költségeit. Ma már (talán) kevesen törődnének vele. De elhallgatott a mozi, amikor a napi küzdelmet látta a földért, a napszámért. Nagy jelenet: amikor a kubikos az ebédjét odaadja az ácsingózó gyerekeknek. Meg az a mondata: (Nem lázadhatok.) Élni kell! És a váltó által elárverezett ház is elgondolkodtat. Meg az összetartás és a család, a gyerekek szeretete. Emlékezetes az a mondat: Mindez miattam? Nem, éretted! Jóskát végül elviszik a csendőrök, itt lenne a vége, de 48-ban vagyunk, van egy „vörös farok”, felirat: Szabadul 1945. III. 5. Vajon miért nem ápr. 4-én. Amikor minden más lett. Minden.