No bikini!

Pálmafák, türkizkék tenger. A Maldív-szigetekről a szuperluxus Resort Island-ek jutnak eszünkbe, régi és új gazdagék. Dehogy akartam oda menni! De összekötve Srí Lankával azt hiszem, hogy a legolcsóbb és legérdekesebb maldív-szigeteki nyaralást hoztuk össze. A Maldív-szigetek egy sajátos ország: 26 atoll, 1200 sziget, többsége lakatlan, 823 km hosszú, összes szárazföldi területe kb. 300 négyzetkilométer. Fővárosa Malé, repülőtere közvetlenül mellette, természetesen szigeten van. A Maldív-szigetek extrém mohamedán ország. A repülőtéren nem kést és vizet keresnek, hanem alkoholt és más vallások tárgyait. A mi kis Buddhánkat is elvették. (A Maldív-szigeteken régi buddhista emlékeket tártak fel.) Igaz, nagyon udvariasan cselekedték, nem mint a ferihegyi társaik. A ferihegyiek kidobják a tárgyakat. A maldívok adnak egy papírt, és kilépéskor visszaadják a tárgyat. Van kulturális különbség. A szállodaszigetekre az arisztokraták 180 dolláros gyorshajóval mennek. Mi a helyiek bárkájával, 2 dollárért egy „Local Island-re” mentünk, Mafushira. A szigetek korrallból és tengeri hordalékból álltak össze. Természetes növényzet alig, néhány pálmafa csak. És minden korall. Mafushi egy falu, szűk koralltörmelékes utcácskákkal, porral. Legjobb levenni a cipőt és többé föl nem venni. Egyre több vendégházzal. A sziget egyik fele börtön, a másik nevelőintézet, az északi része gyakorlatilag szemétlerakat, a déli részen van a kikötő és a sétány. Megfigyeltük, törmelékkel töltik fel az északi részt, hogy területet nyerjenek. Csakhogy mi lesz itt néhány évtized múlva, ha megemelkedik a vízszint? Az egyetlen part menti vendégházban volt a szállásunk. Körülöttünk csak oroszok. Übü király jutott eszembe, aki felkiáltott: Mindenhol csak oroszt látok! Mindenre befizettek sok ezer dollárért. Mindig sört ittak. Igen, ebben a kis vendégházban volt sör, holott szigorúan tilos az alkohol. No bikini! Tiszteld a mi kultúránkat! Áll feliratokon. Persze, hogy volt monokinis nő. A reggeli fenséges volt, a vacsora jó, kérdezik sokan, miféléket esznek ott az emberek: halat és currys rizst. Én is vizet ittam, mint a helyiek. A helyieknek két kocsmájuk is van: vizet és teát isznak. Este a fekete ruhába öltözött asszonyok fölsöprik a szigetet. Kerülik a szemkontaktust. A férfiak könnyen barátkoznak. Megismerkedtem egy börtönőrrel. Kérdeztem, hogy ilyen békés népnél miért van szükség börtönre. Kiderült, négy börtön is van. Meg hogy egyre több az alkohol. Valószínűleg nem a turisták hozzák be a repülőn, hanem az óriási területű határokon hajók. Mindenesetre ivó vagy részeg embert nem láttam. De kártyázó, focizó, röplabdázó, a kisgyermeküket körbe-körbe motoroztató, mindig mosolygós arcú embereket sokat. A tenger tényleg csodálatos, kristálytiszta. A hullámokat megtörik a korallzátonyok. Még szabad szemmel is láthatók a pompás halak. No meg a Resort Island-ek, ahol búvárkodik, mulat a világ arisztokráciája. Hazafelé a reptéren magyar pár telefonál. „Igen, már indulunk haza, all inclusive volt”. Nem tudják, hogy magyar vagyok. A fiú elejti a beszállókártyáját, éppen a lábamon landol. Fölveszem neki. Nem köszöni meg. Elkezdjük a visszaszokást Magyarországhoz. Persze nem adjuk fel a reményt, ha megtanultunk már mosolyogni, akkor másokat is meg tudunk rá tanítani.