Írogattok?

Régi szokás, hogy újév első napjának estéjén, amikor senkinek nincs programja, mert éppen kipihenni kívánja a szilveszterestét, Lázár Ervinéknél kis baráti társaság jön össze. Írók, költők. Egyszer engem is meghívtak, s azóta többször voltam vendégük. Soha nem felejtem el, az első alkalommal korán, már 9-kor távozni készültem, amikor Lázár Ervin a konyhában marasztalt, leültetett egy sámlira, és úgy emlékszem, hogy szótlanul, de nagy egyetértésben ettük a kocsonyát. Azután a legkedvesebb magyar író, Ervin, elment, de felesége, Vathy Zsuzsa, megtartotta  a hagyományt, sőt valami olyasmit is mondott, hogy Ervin emlékére, de Gézának a sámlis falatozásra való jóízű emlékezése miatt is. Idén megcsúszott az újévi kocsonya, tegnap volt. Az asztaltársaság névsorát nem sorolom fel, legyen elég, hogy ott volt a „legnagyobb” magyar író, aki csak mentes ásványvizet iszik. Beszélgetünk, én valami okosat akarok mondani. Hozzákezdek: Ti ugye írogattok… Folytatnám, de látom, hogy mindegyik kezében megáll a villa, furcsa csönd támad. Szemben, a „legnagyobb” magyar író szerényen megjegyzi: Géza, mi nem írogatunk! Mit szólnál, ha neked azt mondanánk, te nyelvészkedsz… Mondhatni, égtem, de barátok között, olyan óriások szellemének közelségében, mint Lázár Ervin, a megbocsátás gyorsan jön.