Egyetemfoglalás

A tévében egyetemfoglalókat mutatnak, két telefonhívásom is van, benn vagyok-e, épségben vagyok-e. Ez a médiahatás. Ha valami van a bölcsészkaron, akkor én biztos tudom. Nos, negyedik napja abban a teremben vannak „egyetemfoglaló” hallgatók, amelyet Gombocz Zoltánról neveztünk el, a jeles nyelvészről és egykori dékánunkról, s ahol én is sok előadást tartok. Idén azonban nem oda osztottak be, így óráimat meg tudom tartani. Csak a Gombocz-terembe beosztottak kényszerülnek elhalasztani az előadást. És természetesen senki nem kényszerít semmire. Mesélik, hogy hétfőn jeles professzorok előadásait zavarták meg. Vannak még feliratok is: szabad egyetem, efféle. Úgy vagyok, mint Babits Mihály azon a bizonyos történelmi csütörtökön: „villanyosom elakadt”, nem értem. Az elmúlt 20 év felsőoktatás-politikájában sok hiba történt, változtatni kell. Hogy a lépéseket a szokásos kapkodás vagy éppen a rögtönzés diktálja-e, nem tudom. Nekem lennének jobb javaslataim is. Meg azután mégiscsak a kommunikációt kutatom és gyakorlom. Látok egy feliratot, „önfenntartó focit”, ez elgondolkodtat. De nem lehet egyetlen szálat kiragadva értékelni a történéseket. A dékánia és a gondnokság benn alszik. Egy mellékhelyiséget megnyitottak a foglalóknak. Állítólag már elég sok szemét gyűlt össze. A „teremfoglalók” váltják egymást. Történetek kelnek szárnyra. Tanárról, akibe belefojtották a szót. Hallgatókról, akik tanulni akarnak. Rendőrségi kivonulásról, mert megjelentek szurkolók, akiket idegesített az „önfenntartó focit” felirat. Hallgatóim azt mondják, a „teremfoglalók” jórészt nem bölcsészek, illetve nem ismerik őket. Vannak „érdeklődő” tanárok is köztük. Az én óráim tele vannak, igaz, nem a Gombocz-terembe vagyok beosztva.