Nagypénteki ünnepi játék az Operaházban. A szenvedő Grál-királyt egy jóslat szerint csak „a részvét bölcse, a balga szent” mentheti meg. A szent Grál-ligetben egy együgyű ifjú lenyilaz egy hattyút, a szent állatot, de megbocsátanak neki, ő pedig vándorútra indul, megtalálni magát (Parsifalt) és visszaszerezni szent dárdát, amellyel megmenti a lovagokat. A megmentés = a megváltás. Szeretni kell az embereket, az állatokat, a jóra kell vágyakozni, akkor is, amikor úgy látszik, hogy reménytelen. Van esély a megváltásra, még itt e földön. A „viráglányok” csábítása ellentmondásos: örömünket leljük benne, de tiltva is van. Wagner hömpölygő zenéje fennkölt, ünnepélyes, olykor heroikus: a jó és a rossz ellentétét állítja szembe, szakralitása néhol Lisztet idézi, visszafogottabb, nem felszínes hatásra törekvő. (A Wagner-válogatások között nem is nagyon szerepel.) Az operakalauz szerint a keresztény és buddhista misztika keveredik a műben, ami „helyenként feloldhatatlan ellentmondásokhoz vezet”. Nem tudom. A lelőtt hattyú színrehozatala, a még nem öntudatos Parsifal fellépése még kicsit megmosolyogtató, az úrvacsora-jelenet szemlélése és meg nem értése elgondolkodtató, a megmentés-megváltás fölemelő. (Operaház, nagypéntek)
Itt hozzászólhat!
ápr
23
