Mint a jég

Csaknem harminc éve apró kisfiúként láttam. Barátom gyermeke. Azé a barátomé, akitől a legtöbbet tanultam az életből. Eltelt 30 év, egykori barátom kért tőlem valamit, és vele jött a fia is. A régi barátommal ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk. Tökéletes egymás iránti bizalommal. Azt hittem, hogy a fiára is átragad valami ebből. De nem. Mereven nézett, hideg volt, mint a jég. Udvariasan kérdezgettem, hogy mivel foglalkozik. Találtam valami hasonló pontot, anekdotázgattam, hiába, egyetlen mondatomhoz se kapcsolódott. Átnézett rajtam, mint egy üvegfalon. Ettől kezdve már engem se érdekelt. A barátom ismét hívott, üljünk le egy sörre, mint több évtizede. Most nem kívánom a sört. Mint a jég. – Elmentem az újonnan megnyitott Erkelbe, Puccini: Turandot. Azt hittem, hogy az Operaház mellett egy 2500 fős termet nem töltenek meg az operarajongók. Teli volt. Fiatalokkal és idősekkel. Igaz, a jegy ára is megfizethető. Kovalik Turandotja óriási siker. Már több dallam ismerős, nemcsak a végső kórus a szerelem erejéről… Legalább 15 perces taps. Az 1911-ben megnyitott Erkel jó állapotban van, akusztikája kitűnő. Miért is kellett tíz évig zárva tartani? Ki akarta lebontatni? Ki állította, hogy Pesten ne lenne esténként plusz 2500 operabarát? A 173-as busz tömve volt, és én csak az operát dúdoltam, a zene fölolvasztott, nyilván hülyének néztek.