A felelősségrevonás elől megszökött „ír gázoló” (két leányfalui kisgyermek halálának okozója) ügyét az Európai Bizottság nem tudja megoldani. A férfi Írországban szabadon élhet, noha Magyarországon három év börtönre ítélték. Az ügy világos: a szerencsétlenség megtörtént, a felelősség bizonyítva van, nem halálos ítéletről van szó, három évről. Az EU-s igazságszolgáltatás ennyire képes. S ezek után hogy bízzunk abban, hogy az ennél összetettebb problémák, mint pl. pénzügyek, gazdaság terén kompetensebb. Nem szólva arról, hogy egy uniós ország alkotmányának megítélése kérdésében viszont két hónap alatt tudott dönteni… Az ír gázolót emberi szempontból sem értem. Bár az eset élete végéig nyomasztani fogja, de ha leülte volna a három évet, legalább egy kicsit tisztult volna a lelke. Vajon az ír gázoló képes családja, szomszédai, ismerősei és az ír közvélemény szemébe nézni? És azok az övébe? Nem érzékeltetik vele (néhanapján), hogy azért mégiscsak egy gazember? Mert ha nem teszik, egy kicsit cinkosok ők is… És így élni jó? – Pénteken Kiskunhalason jártam, a Szabó Miklós szövegértési versenyen. Az ország minden részéből érkezett, felső tagozatos általános iskolások szerepeltek: a szóbeli versenyen egy ismeretterjesztő írást kellett szépen fölolvasniuk, majd a tartalmát emlékezetből elmondaniuk. Szinte mindenkinek nagyon jól sikerült, csodálkoztam is, én annyi adatot fejből nem tudtam volna visszamondani. De hát őket nyilvánvalóan edzették a tanáraik. Akik közül sokan ott szurkoltak nekik. És a szüleikre gondoltam. Akik fölnevelték őket, akik reggel féltve engedték el őket („katasztrofális hóviharokat” is jósoltak mára az elmúlt heti események folyományaként), megigazították rajtuk a sálakat, nyakkendőket, s örültek, no meg izgultak, hogy gyermekük megméretteti magát. És ezáltal mindenki egy kicsit jobbá vált.
Itt hozzászólhat!
márc
23
