Nyugdíjas bácsi

K. bácsi mindig ott ül a múzeumi iroda előterében, újságot olvas. Megkérdeztem az ott dolgozókat, miért. Azért, mert K. bácsi húsz éve nyugdíjban van, de szeret visszajárni. A fia elhozza, reggel itt elolvassa az újságokat, délben elmegy a Csarnokba ebédelni, délután még olvasgat egy kicsit, azután hazamegy. Egyetemünkön a nyugdíjba vonult / nyugdíjazott tanárok nagy része örömmel jár vissza. Általában van egy íróasztaluk, használhatják a könyvtárat, sőt sokszor taníthatnak is. Nem kérnek pénzt, jólesik nekik, hogy van feladatuk. Nem lehetne ezt össztársadalmi szintre kiterjeszteni? Nem lehetne megoldani, hogy azon nyugdíjasok, akik szívesen látnának el „szívességszolgálatot” régi vállalatuknál, de akár máshol is, ezt szabályosan, szervezett módon tegyék? Esetleg úgy, hogy valami kis (nagyon kedvezményes adózású) pénzt is kaphatnának érte, de ha nem, akkor társadalmi munkában… Mennyire erősödne a társadalmi szolidaritás ezen a téren is. Most, azt hiszem, ebből van a legkevesebb.