Hírlaposok

Mióta élek, mindig volt újság-előfizetésünk. Tavaly még egy tucat. Napilap, irodalmi hetilap, folyóirat, több hetilap (persze, hogy nem mondom meg, melyek), jó drága szakmai folyóiratok (ezeket megmondom: a Magyar Nyelv és a Magyar Nyelvőr, számai már 1500 forintba kerültek, persze, régóta előfizettem). Tavaly elkezdődött a nemkézbesítés. Márciusban leállt minden, elnézést se kértek, azután akadozva indult, folyamatosan levelezni kellett velük, vagy pótolták, vagy nem. Meguntam. Szép lassan lejártak az előfizetések, nem hosszabbítottam meg egyiket se. Januárban és februárban még hiányoztak a lapok. De már nem. Kiderült, hogy bizonyos információk nélkül is jól lehet élni, mások pedig akaratlanul is beköszönnek a netről. Néhány napja hajnalban toltam el a havat a járdán, egy kerékpárnyom vezetett (a hírlapos jár hajnalban kerékpárral), szépen egyenesen, egyik kapunál sem szállt le róla a kézbesítő. A 21. században a mi utcánkban így ért véget a lapkézbesítés. A hírlaposok még egy darabig bicikliznek körbe-körbe, de már nincs hová bedobni az újságot, s lassan újság sem lesz. Bertha Bulcsu jut eszembe, aki vitriolos írásban mesélte el valamikor a hetvenes években, hogy a MÁV úgy akarta gyorsítani a balatoni közlekedést, hogy a vonatok nem álltak meg az északi parton. Tehát folyamatosan közlekedtek, jórészt üresen, körbe-körbe a Balaton körül. Ez jutott eszembe a dologtalanul kerékpározó hírlaposról. Meg az a sok ezer forint, amit nem kell kifizetnem.