HMVH

Már 34. éve vagyok szabadságon… Budapest után legtöbbet Hódmezővásárhelyen éltem, 11 hónapot, 18-19 évesen, katonaként. A kiképzésnek voltak nehéz pillanatai, de az egész: az élettapasztalat, a bajtársiasság, a konfliktusok kezelése, no meg Vásárhely szelleme megragadott. 19. születésnapomon éppen mezőgazdasági munkán voltunk a tanyavilágban, amikor a teherautó vezetője jutalomból megengedte, hogy vezessem az autót. Hosszú évekre szóló barátság lett Palival, családjával; no meg számos katonatárssal. Vajon mi van velük? Hideg hajnalon teherautó platóján vittek minket kiképzésre, láttam, amint a Németh László könyvtár kéményéből kiárad a füst… arra gondoltam, de jó lenne egy jó meleg könyvtárban. Éjszakai géppisztolyos lövészeten kiváló eredményt értem el, jutalomszabadságot kaptam. Sokszor kiengedtek bennünket Vásárhelyre (kimaradás), végigjártuk az éttermeket (Hódtó, Sport), úszni is járhattam, moziba és színházba is… Mögtanultam hallani a vásárhelyi beszédet. Nem sömmi! S most meghívtak a II. Vásárhelyi DUE hétvégére, egy fotókiállítást nyitni, elámultam, hogy mennyire megszépült ez a nekem korábban is szép város. A Fekete Sas teraszán sörözve fölrémlettek katonakori barangolások, itt is jártam, itt balhéztunk valamit, itt nem tisztelegtünk a laktanyaparancsnoknak… Itt járt anyám egyszer, és ebédeltünk. Megismerkedtem Szenti Tibor író-néprajzkutatóval, aki most is eljött szép tájszólásban beszélni a tanyákról (és dedikált egy könyvet a feudalizmus kori szexuális bűnperekről…), megcsodáltuk a megújult városnegyedet, a Bessenyei Ferencről elnevezett művelődési házat, este pedig elköltöttünk egy jó pörköltet a tájház udvarán. Székkutason szálltunk meg: gazdag reggelire ébredtünk, külön fölhívták a figyelmünket a diós sajtra. Ma mindenki Vásárhelyen volt, itt rendezték az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat. Eltévedtünk, két helyi asszonyt szólítottunk meg, hogy merre van a szegedi út: Ott möglátják! mondták. Méghogy nem él a nyelvjárás… Még kérnék 34 év szabadságot, ha lehet…