Pozsonyban

Pozsonyba hívtak egy háromnapos képzésre. Apám szülővárosába. A vonat Érsekújváron át megy, anyám gyermekkorának helyszínén. Mostanában minden rá emlékeztet. Alhattam volna szállodában, de úgy láttam, hogy kétóránként járnak a vonatok Pest és Pozsony között, még kedvezmény is van rájuk, hajnalban mentem és este hazajöttem. Persze kicsit ráfáztam, mert az összesen hat vonatútból csak egyetlenegyszer volt pontos a vonat. 30 percet gyakorlatilag mindig késett, egyszer másfél órát is. Érsekújváron vonatablakból igyekeztem összeszedni anyám emlékeit. A vasútállomás közelében laktak, de ott mindent lebombáztak, ma csak új épületek vannak. Nézem a Nyitra folyó két ágát, az egyik a Malomárok, anyám erről is mesélt. És az Érsekújváron felszálló utasokban, főként iskolásokban igyekezem megtalálni az én arcomat. – Pozsony szép, rendezett és visszafogott város. A pályaudvartól a városi buszok menetrend szerint indulnak, sőt még halk zene is szól a megállóban. A buszokon mindenki kezeli a jegyét. (Ellenőrrel nem találkoztam.) Egyik nap volt időm, sétáltam is. Egyetlen hajléktalannal, kéregetővel  sem találkoztam. Pedig egyszer két órát ücsörögtem a vasútállomás előtt. – Ja, és láttam azt a parkolót, ahol tegnap Bajnai Gordon autóját ellopták. Átlagos lakótelepi környezet, a parkoló egy pizzázóra néz. (Megfordult a fejemben, hogy autóval megyek én is, de jó, hogy nem tettem. )