A legenda fejlődik. Összeforrt nevek, ám kettéváltak. 2003 táján az Európa-hajón mutattak be Bródy Jánosnak. Körülöttem mindenki ismerte, én nem, hát bemutattak. Néhány udvarias mondatot váltottunk. Akkoriban nem volt Szörényi–Bródy. Néhány nappal később Lakiteleken, egy rendezvényen Szörényi mellé ültettek. Vele már beszélgettem, Ős-Budavárt ő hozta szóba. Nyitottan, de azért kételkedve hallgattam. Úgy éreztem, hogy valamiféle láthatatlan kapocs vagyok a szétvált Bródy és Szörényi között. Most azt olvasom, hogy az István, a király kapcsán megszűnt köztük a viszály. Talán Bródy lehet most nagyobb kétségek között. Hiszen hitt valakikben nagyon, harcolt értük, sőt segített nekik, akik viszont… Fél éve Szörényi is mondja: annyi hülyeséget hall az úgynevezett egyik oldalon (önjelöltek kavargatják a szellemi moslékot, nyilatkozza a HV-nak), hogy kihullik tőle a haja. S hogy mostanában már békén hagyja Bródy… Lehet, hogy ezt nevezik tanulási folyamatnak? Lehet, hogy ez az egész országra ráférne? S talán különösképp az értelmiségre?
Itt hozzászólhat!
szept
9
