Csütörtökön megkérdeztem tanítványaimat, hogy mi jut eszükbe elsőként Szárszóról. Egyetlennek jutott eszébe József Attila. A szárszói konferenciáról senki sem hallott. Én, 1980-ban az ELTE-n B. Gelencsér Katalin művelődéstörténeti előadásain hallottam Szárszóról. Néhány hozzáférhető szöveget is elolvastunk. Most pedig meghívtak a szárszói emlékkonferenciára – Lakitelekre. A magyar kultúráról, nyelvről kellett volna beszélnem. De inkább kérdeztem. Azzal kezdtem, hogy én a „fekete hetesről” nézem Magyarországot. Miért nincsenek nagy értelmiségi viták közügyekről? Olyan, mint a humán és reál, a „kicsi vagy kocsi”, a kesudió, az agresszió. A szocializmusban azon sajnálkoztunk, hogy szétverték a közösségeket, nos már régen nincs szocializmus, miért nincsenek közösségek? Egyébként hol van az általános és a szakmai műveltség? Ki hiszi el a szlogent: tudóstársadalmat építünk? Hol a szolidaritás? Hol a közszolgálatiság? Hol az értelmiség? Azután közelítettem a témámhoz: hol vannak válaszaink az információs társadalomra? Van-e jövőképünk? Akarjuk-e emelni a nyelvi, sőt a nyelvről tudás színvonalát? (Vastaps. Már szégyelltem magam a végén. Az előadás írott változata majd itt-ott felbukkan.)
Itt hozzászólhat!
szept
21
