ELTE ’56

Ünnepi kari tanács, október 24-én. A folyamatos szabályzatváltozások, paragrafusokoskodások, költségvetési problémakezelések, tanrendmódosítások közé beékelődik a történelem. Végül is ez lenne a szakmánk. A Történeti Intézet igazgatója tart rövid előadást 1956 és az ELTE kapcsolatáról. Azzal kezdi, hogy mi volt az ELTE-n pont ezen a napon. Azt mindannyian tudtuk, hogy akkori dékánunkat, I. Tóth Zoltánt október 25-én lelőtték. Emléktáblája van a karon. A 25-i parlamenti sortűz talán igen, ám I. Tóth Zoltán halála nincs tisztázva. Még két ELTE-s halottról tudunk: egy hallgató a rádiónál esett el, egyet pedig a Rákóczi úti kollégiumnál lőttek le, amikor ételt vitt a benn szorultaknak. 1956 kapcsán mindenki a Műegyetemről beszél, de a korabeli képeken bizony ott van az ELTE is, „Lóránd” hosszú ó-val, mert akkor így volt bejegyezve… (Hallgatóink egy részére ez máig hat…) Érdekes volt megtudni, hogy mit csináltak akkor a hallgatók mellett a dékánok, dékánhelyettesek, a rektor (Budán rekedt, nem tudott bejönni). És a nem tisztázott és nem rendezett történelem. Az igazgató előadása végén elmondja, hogy 56 után többeket elbocsátottak, köztük volt, akit rehabilitáltak, volt, akit nem. A neveket lehet tudni, de nem hozták nyilvánosságra: sem az elbocsátókét, sem az elbocsátottakét… Kicsiben itt van az egész mai magyar társadalom rákfenéje. A dolgok elkenése. Nehogy megbántódjanak a bűnösök, az áldozatok pedig majd elviselik valahogy, hiszen viselik már 57 éve…