Korán reggel megszólalt a telefonom. Nem szoktak ilyenkor hívni. Egyetemünk gondnoka volt. – Tanár úr, bocsánat a korai zavarásért, de ha én hívlak, akkor baj van. Betörtek a szobádba.
Egy óra múlva benn vagyok. Útközben szirénázást hallok. Arra gondolok, hogy most összehangolt hajsza kezdődik. A portás néni már a kezét tördeli… A szobámnál: rendőrök. Ne nyúljon semmihez. Mi tűnt el? A szekrényt, ahol zárva tartom az egyetemi laptopot és projektort, feltörték, s ezek az eszközök hiányoznak. No meg a saját régi laptomon. Nagyon jó gép volt, de már 8 éves, bevittem, hogy előadásokon használhassuk. Az egyetem évek óta nem vesz nekünk semmit. Most ezt is elvitték. Mostantól az előadásokon nem tudok vetíteni. Nyomozók, jegyzőkönyv, egy csomó papír és idő. Azért kell, mondják, hogy leírhassák az eszközöket a leltárból. Az asztalomon ott vannak a legújabb könyveim. Azokhoz nem nyúltak, igaz, most én sem nyúlhatok hozzájuk. Ha azokat elvitték volna, bolti áruk nagyobb lett volna, mint a használt laptopé. Mi tűnt még el? Kérdezik harmadszor is a rendőrök. De ne nyúljon semmihez. Nos, a bizalom tűnt el. S ez nagyon fáj.
Itt hozzászólhat!
