Ez a címe Balázs Dénes 1975-ben megjelent könyvének. Nem hittem volna, hogy egyszer velem is megismétlődik. Január 31-én komppal akartunk átkelni két Fülöp-szigeteki sziget, Bohol és Cebu között, amikor közölték, a Kajaki (helyiek nyelvén Basyang) tájfun közeleg, emiatt az összes kompot törölték. Eléggé megijedünk, mert Cebuban le volt foglalva a szállás, meg volt véve a repülőjegy Manilába. Jöttek helyi hajósok, hogy 5000 pesóért átvisznek – a tájfun ellenére. Amikor a kormány az összes hajót leállította. Nem mentünk bele, pedig nagy volt a kísértés. Mikor vonul el a tájfun? Kérdeztük a helyieket. Nem tudják. Várjunk. Jó, de ha mi sokat várunk, akkor nem jutunk vissza Manilába, s aligha fog megvárni a repülő. Dönteni kellett. Délután még elcsíptünk egy gépet Manilába. A cebui jegyet persze nem írták át, s a helyi legnagyobb légitársaság irodájában (ahol a spanyol sziesztát még vészhelyzetkor is megtartják) kártyával nem lehetett fizetni, viszont csomagtúlsúlyunkat jól megbüntették. Végülis nem fölöttünk volt a tájfun, hanem alattunk, mert átrepültünk fölötte. Másnap és harmadnap a Fülöp-szigeteki újságok címoldalon számoltak be a kikötőkben rekedt turistákról, eltűnt halászhajókról és hat halottról. A cebui szálloda úgy döntött, a megrendelés katasztrófahelyzetben is megrendelés, egy napi szállásdíjat levont, és megírta, hogy örüljünk, hogy csak annyit. De legalább túléltük a tájfunt.
Itt hozzászólhat!
febr
5
