A Bosnyák téren állt egy templom csonka toronnyal. Így szoktuk meg, nekem föl se tűnt. Megszoktam a 60-as évektől, hiszen jártam ott, amikor Anyám rövid ideig a piacon eladóként dolgozott. Később ide költöztem a templom közelébe. Ma is itt lakom. Tudtam, hogy a háború alatt épült a templom, Budapest második legnagyobb temploma, nem volt pénz a torony befejezésére, de gyorsan fölszentelte Mindszenty bíboros, nehogy vásárcsarnokká alakítsák. Így szoktuk meg, csonka toronnyal. Az elmúlt 25 évben sokszor hallottam, hogy be kellene fejezni a tornyot. Miért, jó az így is, gondoltam. És mások is így gondolták. Ám nem mindenki. Tavaly elindult valami. Fölállványozták, és elkezdték magasítani. Jórészt közadakozásból. Minden nap figyeltem az építkezést. A toronysisakot a torony mellett a földön építették. Érdekelt, hogy fog fölkerülni? Hiszen a daru nem ér olyan magasra… Reméltem, hogy látni fogom, odaálltam volna szurkolni. De közben egy hónapra elutaztam. Mikor hazajöttem, fenn volt a torony. Interneten is megnézhető, 15 perc alatt emelte föl egy daru. Az emberek örültek, tapsoltak. Más lett a perspektíva. A torony iránytű. A torony jelzés. Zugló látképe más lett. Kishitű voltam, most már látom. És nagyon örülök, hogy végre áll az a torony. És azt hiszem, hogy sokkal nagyobb dolgok is megvalósíthatók. Csak hinni és cselekedni kell.
Itt hozzászólhat!
febr
11
