Fehéregyházán

Hivatalos úton töltünk néhány napot Marosvásárhelyen. Van egy szabad nap, meghívóink kérdik, mit szeretnénk látni, mondjuk Segesvárt vagy Fehéregyházát? Felcsillan a szemem. Pontosan ezt… Még sohasem jártam ott… Az eső is eláll, Segesváron sétálunk a várban, megpillantjuk Apor Vilmos püspök emléktábláját. A vár szépen uralja a tájat, s látható a gondoskodás is. No de Fehéregyháza! Az út mellett található Ispánkút, a forrás, ahol Petőfit utoljára látták. Megható itt állni, bár, az emléktábla mögött (na hogy írjam le az emberi végterméket?). De hol a Petőfi-emlékmű? Vendéglátónk úgy emlékezik, hogy a szántóföldön túl… Ám sehol egy tábla. A helyiek készséggel segítenek – románul. Fehéregyházán már csak szórványmagyarság van. Meg is találjuk az új templom mellett a Petőfi-emlékművet, -emlékkertet, gondozottan, rendben. Jön rögvest a gondnok, akivel majd egy órát beszélgetünk, s beszélgetnénk még most is, ha nem kellene visszaindulnunk. Panaszolja, hogy a Petőfisír-keresők lerombolják Fehéregyháza mítoszát; szóba kerül Szűcs Gábor (tanítványom) is, aki Petőfi haláláról nemrég publikált könyvet; iránta jó szívvel vannak, ha nem is értenek vele egyet minden részletben… Korábban nem hittem, hogy ennyire meg tud ragadni a hely szelleme. Voltaképpen mi is bejártuk Petőfi utolsó kilométereit… állítólag menekülhetett volna, ha a veszélyre figyelmeztetőknek nem vágja oda: Potomság! Petőfi azt írta Kazinczy szülőföldjén, a mester sírját meglátogatva, „szent hely”, hát, Petőfi eltűnési helye is az.