4D – Pompeji

Kíváncsi voltam, hogy mit ad a 4D. A moziban felkészítettek: szédülés, eszméletvesztés, akár még epilepsziát is okozhat. A filmajánló dirr-durr, csitt-csatt villanásai alatt már majdnem kifordultam. Ilyenek miatt nem járok már egy ideje ilyen mozikba. Azután megmozdultak a székek: kezdődött a Pompeji. Rajtunk a szemüveg, repülnek felénk a vulkándarabok, olykor hullák, félkezek. Kicsit mosolygok, amint a szék mozdul, mert aki beprogramozta, úgy gondolta, hogy engem a film felét kitöltő gladiátorküzdelmek során a harc annyira érint, hogy a gladiátor mozgását kívánom követni. Pedig dehogy! Majd lecsap a kard, lerepül egy fej, s a fejem mellett pedig levegő süvít. Állítólag szagok is jönnek, én inkább a mellettem pattogatott kukoricát zabáló férfi szagát érzem. Esik az eső a filmen, mi is kapunk egy kis permetet… – A film közhelyes, csak annyi ötlet van benne, hogy igyekszik kis történetet kerekíteni az önmagában is izgalmas Pompeji történelemhez. – Viszont a 4D! Nem értem, hogy miért több? Nem lehet embereket moziba csalni művészfilmmel. Már katasztrófafilmmel se. Még kell valami: mozgó szék, vízsugár, levegőbefúvás, villámlás, hangok hátulról… És mi következik? Az a döbbenet, hogy semmivel nem több, mint a 2D. Emlékezzünk az első filmre, amikor 2D-ben jött a vonat, a nézők a székek alá bújtak. Én pedig már nem ijedtem meg a 4D-ben felém repülő kövektől, és lefolyó lávától. Mosolyogtam. Szánalmas… – De valamit megfigyeltem: a mellettem patkukot (pattogatott kukorica) zabáló férfi a film felénél elővette telefonját, és nézegette. Csak a gladiátorjeleneteknél figyelt. Úgy viselkedett, mint akik kétezer éve élőben nézték a küzdelmeket, élvezte a verekedést, a vért, a halált. Ez a lényeg. Ez az ember, akiért a 4D megszületett! És tudjuk, hogy mi lett elődei vége… Nos, pont ugyanez a vég van itt a kapuban. Csak még nem látják. Hiába a 4D, nem látják…