Zsilka János

Molnár Ferenc: Az ördög című vígjátékának plakátját látom a szerző ősz hajú, kicsit szomorkás arcú fényképével a bölcsészkar előtt. Mindig, amikor rápillantok, Zsilka János jut eszembe. Déja vu. Mintha a jeles nyelvészt látnám (arcvonásai, hajviselete pontosan olyan volt), akiről – azt hiszem – az egyetlen hangfelvétel a Tetten ért szavakban maradt fenn. Valamikor a 90-es években egy este hazafelé menet Rákoshegyre, eljött a rádióba, és 15 percben összefoglalta életművét. Kértem, hogy nagyon világosan tegye. Úgy történt. Nem feledhetőek előadásai, melyek mindig ismétléssel kezdődtek, s minden órán röviden, az év vége felé egyre rövidebben összefoglalta a nyelvtudomány történetét, s az addig elmondottakat, majd egy kicsit tovább is ment. Tanári szobájában gyakran jeles értelmiségi társaság gyűlt össze. Szellemi varázsa filozófusokat, írókat is megfogott, beültek hozzá, beszélgettek. Egyszer elkísértem az autóbuszig. Betért egy antik bútor üzletbe. Közben mesélt. Részben nyelvészetről, szavak jelentéséről és kapcsolatáról, részben a régi bútorokról. Egy más alkalommal az egyetem folyosóján megragadott, s elmagyarázta valamelyik „alapige” metaforikus szerveződését, kérve néprajzosi hozzájárulásomat.  Mivel akkor is rohantam, csak bólogattam, biztos, úgy van. Rákoshegyi házáról, macskáiról legendákat meséltek, de én nem jártam ott. Talán lesz, aki azt is megírja. „Nehéz” embernek tartották. Volt, hogy nyilvános akadémiai ülésen, mert nem kapott szót, sértődötten felállt, és kifelé vonulva hangosan elmondta véleményét. Ahogy láttam, fölfelé kíméletlen volt, lefelé, mifelénk megértő. Ma 84 éve született. És már 15 éve nincs közöttünk. KG így emlékezik rá: Zseni volt.