Emlékszem, 1998 körül volt, Nyíri Kristóf egy szombati munkamegbeszélést hívott össze az informatikai világ átalakulásával kapcsolatban. Ott jegyeztem föl: „vége a kőegyetemnek, a virtuális egyetemé a jövő”. Majdnem elhittem. Tényleg, a neten határok nélkül tudunk értekezni. Tényleg, nem is kell bejönni az egyetemre… Hallgatóink egy része komolyan vette, bár nem járt internetkutató-szemináriumra.
Csütörtökön voltak a nagy írásbelik. Jóval több hallgató jött be, mint ahányan az előadásomat látogatták. Kollégáim tanácsára ez alkalommal mindenkitől személyesen vettem át a dolgozatát, kérve, hogy diákigazolványával vagy indexével igazolja magát. Így mind a 200 hallgatóval közvetlen közelségbe kerültem. Először zavart, hogy olyan vagyok, mint egy BKV-ellenőr, de amikor láttam a hallgatóimat közelről, szép ruhákban, kedves tárgyaikkal, zavartan, de többnyire nagyon is mosolyogva, akkor megértettem, hogy nem lesz vége a kőegyetemnek. Mind a 200 hallgatónak a szemébe néztem, a többséggel egy-két kedves mondatot váltottunk, végre nem csak egy tárgy volt a tanár, messze, lenn a katedrán, végre nem csak egy elmosódott fej volt a hallgató, messze, távol a padsorokban…
Szombaton este ismét az Operában voltam. Több helyről, például a kedves Pillangókisasszonytól (nevét egyelőre fedje homály) jött a hír, az Elektrának ez az utolsó előadása. Kovalik Balázs több rendezését láttam, velem ő szerettette meg az operát. Elmentünk hát, s ha már lúd, legyen kövér: a legelső sorba vettünk jegyet. Rögtön Kovács János karmester mögött… Elmondani nem lehet, hogy milyen csoda, amikor látom megszületni a darabot a zenekari árokban a karmester vezényletével, vagy szinte érintésnyi közelségben az énekeseket, akik sokszor nekem, igen NEKEM énekelnek… Nem voltam én korábban operabarát, sőt édesanyám operamániáját nem is értettem. Most, Richard Strauss, nem is egyszerű melódiájú operája fölvillanyzott… A rendezésről mások is zengtek ódákat, aki nem látta, sokat veszített. Rálik Szilvia mint Elektra két órát folyamatosan a színpadon volt. Akkora szólói voltak, hogy elakadt a lélegzetem. Körülbelül a felénél a rendező belekomponált egy ásványvízivást, s az énekesnő ki is itta a kétdecis vizet… Másfél órás nagy egyetemi előadás után nekem olykor megfájdul a torkom. De én csak beszélek, nem éneklek ki egy Operaházat! A közelségről akartam most szólni. Meg lehetne nézni dvd-n is az Elektrát, meg a Mephistofelét, meg a Xerxest, de ha én ott, az Operában nem láttam volna, soha nem nézném meg. Az ötérzékes kommunikáció minden… Tanítom, és tapasztalom. Az előadás végén az Opera előtt néhány ismerőssel futottam össze. Mindenki átszellemülve. Kinn hideg volt, szombaton nagyon lehűlt a levegő, én átizzadva az élménytől…
Este otthon összeszámoltuk: idén tíz operát láttunk… És még hátra van a Trisztán!
Itt hozzászólhat!Tags: Kovalik: Elektra
