„Véletlenül” lemegyek az Arany János utcai metróállomásba (trolival akartam menni, de nem jött), megszólít egy kedves hölgy, „tanár úr”, 93-ban voltam a tanítványa. Most a kilencéves kisfiáért megy. Valahogy elkezdünk beszélgetni. Köszöni, hogy megírtam neki a „kacskaringó” szó eredetét. Nem emlékszem. De az arca rémlik. Nagyon, nagyon kedves, láthatóan szeretettel gondol az egyetemre. Már a metróban jut eszembe, hogy elfelejtettem megkérdezni a nevét. Hallgatóim névsorait ugyanis a kezdetektől őrzöm. „Véletlenül” jövök fel a Felszabon, vagyis a Ferenciek terén, rámköszön, „tanár úr” Németh Endre, matematikus, aki nagyon különös képletekkel vágott neki a nyelvek tipológiai összehasonlításának. Már vannak eredményei, de a kemény nyelvészeti háttér hiányzik. Arról beszélünk, hogyha a táskámból kifogy a napi teendő, rögtön válaszolok nyelvtipológiai kérdéseire. Még lesz erről szó itt is, máshol is. „Véletlenül” egy későbbi 173-asra szállok, még föl se érek, máris előttem van Kati, néhány hónapja nem találkoztunk. „Tudtam, hogy most fogsz fölszállni” mondta. Honnan? Veled álmodtam. S mit? Kérdezem, mert ő még nem tudja, hogy ez nem egyszerű érdeklődés, hanem néhány hónapja tudományos kutatásaim tárgya. „Azt álmodtam, hogy valahol eltévedtél, és én kézen fogva vezetlek…” „Véletlenül” hallgatja rádióműsoromat Németh György ókortörténész, a kar egyik legnépszerűbb oktatója. Írja, ő tudja, hogy a műsorban emlegetett megfejtetlen Margit hídi rostáloszlop mi a csuda. Szerinte rostra-oszlop. Minden az ókorból van, máris magyarázza: „A római Forumon a szónoki emelvény oldalában győzelmi emlékként elhelyezték a pun háborúkban zsákmányolt hajók hajóorrát, voltaképpen „csőrét”, döfőorrát, ami egyes számban rostrum. Innen származik a két oldalán hajóorrokkal díszített oszlop mint építészeti elem. A magyar oszlopon ugyan nem hajóorrok vannak, de a két oldalon álló párhuzamos motívumok egyértelművé teszik, hogy a tervező fejében a rostra járt.” Majd ezt írja: „az l betűt is megoldottam (szabályosan megálmodtam éjjel). A columna rostrata olaszul colonna rostrale, vagyis az építész az olasz szakkifejezést vette át, és az r valahol kimaradt a másolásnál, a szó végi magánhangzót pedig lehagyták. Az analógia lehet az Annibale – Hannibál. Összefoglalva: Lat. rostrata – ol. rostrale – rost(r)al(e) – m. rostál.” „Véletlenül” foglalkozom az álmokkal, mondom az álomlátó tudósnak. „Én meg június 18-án Fehérvárott, a múzeumok éjszakáján az álmokról fogok előadni…” Mondja… S máris ajánl nekem egy angol könyvet… „Véletlenül…”
Az talán nem is „véletlen”, hogy a szegedi IC-n leül szembe velem egy hölgy, kérdezi, hogy mellém teheti-e a táskáját, persze, mondom, majd együtt vigyázunk rá, erre azt mondja: nem baj, ha megjegyzem, hogy felismertem? A hangomról? kérdezem. Nem, a tévéműsoráról. Pedig már hat éve nincs tévéműsorom… „Véletlenül?” Zárásul egy vicc: Kohn bácsit megkérdezik a Dohány utcában, meg tudná mondani véletlenül, hogy hol a zsinagóga? „Véletlenül?” kérdez vissza Kohn bácsi.
Itt hozzászólhat!Tags: rostáloszlop
