Keresem, de nem találom, mikor szállt el. Valamikor még volt, talán vezetett is, de már nincs. Még nem ismertem Buddhát (őt igazából szülőhelyén, Nepálban, Lumbiniben ismertem meg), ki azt mondja: Ne vágyakozz! De már akkor sem volt meg. Emlékszem, egyszer holtfáradtan, hajnalban, a fürdőkádban, készülve egy egésznapos kemény munkára azt mondogattam: Ne sajnáld, ha véget ér, ne sajnáld, ha véget ér! S amikor véget ért, nem sajnáltam. S azóta nagyon sok dolgot engedtem el. Biztattak is: Örülj, hogy megszabadultál tőlük. Lázár István lakásában, a telefon fölött láttam: Mondd azt, hogy NEM! Más ezt mondja: Minden fenékberúgás egy lépés előre. De ezt keserűségből mondja. Ő még vágyakozik. Én nem. Nyugodtan jöhetnek az úri lócsiszárok (ma van Arany 200. születésnapja), félreállok. Keresem, mikor kezdődött. Mikor mondtam először, hogy vissza kell nyesni a vágyakat. Olyan gyorsan távolodom, hogy már magam is meglepődöm. 1998-ban kaptam az első mobilt, akkor még vágyakoztam, ma pedig már nem kell új (másfél éve kaptam egy újat, de nem kapcsoltam be). Nem nagyon akarok utazni…, más kérdés, hogy folyton úton vagyok, igaz, nem teszek érte semmit. A dolgok történnek. Valamiféle lebegés. Elengedés. – Azért tudok lelkesedni. Tevékenykedni szeretek. De már nem mindent. A mindent elengedtem.
Buddha egy ködös hajnalon, Nepál, Lumbiní (emlékszem, nagyon hideg volt)
Itt hozzászólhat!
