Csak az én

„Csak én birok versemnek hőse lenni, / első s utolsó mindenik dalomban…” (Babits: A lírikus epilógja). Már az uszodában is szelfiznek. Felugrálnak, hujjogatnak, integetnek. Lebuknak a víz alá,  ott is. Műemlékeken, múzeumokban. Szelfitömeg Mona Lisával.  Félmeztelenül szent helyeken. Szelfibottal körbe-körbe járva és folyamatosan véve önmagát. Az őskép: Narcissus még isteni büntetésül kapta, a ma embere maga választja. Mindenki önmagába szerelmes. Mindenki a saját maga ura akar lenni. Saját kiadó, saját társulat, saját zenekar, saját program. És amikor létrejön a saját, rögtön felszólal: és az állam miért nem támogat? „Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga, / Hulltommal hullni: ez a szolga dolga, / Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.” (Ady: Hunn, új legenda)