Aki idős, homályosuló emlékezetű emberek közelében él, ismeri ezt a kérdést: Ez ki? (Nem Ő ki?, hanem Ez ki?) Az idős néni vagy bácsi (legyen „mamánk”, „papánk” vagy „anyánk”, „apánk”) rábök valakire, esetleg férjére-feleségére, gyerekére, unokájára és félhangosan vagy hangosan megkérdezi: Ez ki? Megsértődnénk, de tudjuk, ő nem tehet róla. Homályosul az emlékezete. Tapasztalható, hogy az ilyen idős emberek gyermekkorukra jobban emlékeznek, mint felnőttkorukra, a közelmúlt eseményeire. Anyjukra, apjukra emlékeznek, de esetleg férjükre, feleségükre nem. Utolsó éveiben anyám is sokszor megkérdezte: Ez ki? Néha tréfásan rákérdeztem: És én ki vagyok? Ne hülyéskedj, te a Géza vagy – mondta mindig, még az utolsó napon is. De máshol természetesen már rám is mondták kutatva az emlékezet mély kútjában: Ez ki? – Polgár Vera: Viszontlátásra! című novellája juttatta ezt eszembe, de ebben az idős házaspár két „Ez ki?” kérdése mellett van még egy ragyogó csavar, egy elmondani kívánt, de elharapott vallomás… „ezek csak játszanak velem”, sokszor tényleg úgy tűnik. (Irodalmi Jelen, 2017. júl.-aug.)
Itt hozzászólhat!
aug
17
