1988-ban Békésen szervezte meg Balassa Iván a néprajzi szemináriumot. Akkor fényképeztem le a helyi pálinkafőzdét, melynek kazánja a sarkadi cukorgyár gőzmozdonya volt. 1998-ban megjelent pálinkamonográfiámban szerepel: „Egyéni gondolat: gőzmozdonyból lett pálinkafőző kazán”. A pálinkafőzde tulajdonosa, Békési Zoltán számon tartotta, és 2018-ban, amikor most Békésen volt előadásom, meghívott a pálinkacentrumába. Mondta, hogy ott vár vacsora után, de először nem találtuk a helyet. Kiderült, hogy előtte állunk: az egykori békési zsinagógában foglal helyet a centrum: a földszinten a zsinagóga története, pálinkatörténet, és egy csodálatos főzde, az emeleten kósoló (körbe-körbe százféle pálinka), a pincében: pálinkatrezor. Különleges kóddal nyílik az ajtó, kérem a tulajdonost, hogy azért majd engedjen ki. A legtöbbet a pálinkakóstoló emeleten időzünk. Előkerül a pálinkakönyvem, annak hatása a pálinkakultúrára, az utóbbi két évtized változásai. Békési Zoltán Csarnai Erzsébettel közösen írt könyve: Házi pálinkafőzés. Ahogy fogy a pálinka (barack, alma, cseresznye, birs, sőt „mákpálinka”…) úgy leszünk hol vidámabbak, hol komorabbak, merthogy a pálinkakultúrát és a közösséget sok minden árnyékolja be… Az egyéni tragédiák homályossá teszik a szememet. Másnap már Sarkad felé autózunk, közben meg-megpillantok egy-egy régi vasúti kocsit, mozdonyt. Az egyiket lefényképezem.
