Tegnap Pesten járkáltam. Keleti pályaudvar: egyes részei lezárva, körben omladozik. Lementem a Blaha-aluljáróba. Szemét, piszok, hányás, zsibvásár, ordibáló emberek. 6-os villamospótló: kamaszok, ordibálnak, f…-omra húzlak, köcsög, kinyomom a szemedet, megalázlak! Sört ciccent egy külföldi, otthon lezavarnák a buszról, itt lehet. Teréz körút: kitelepült kajáldák, mindenhol esznek. Nyugati pályaudvar. Részben lezárva, ez is omladozik. Belső udvarán hajléktalanok, emberi ürülék, néhány lépésnyire tőle esznek. Aluljárója: álmennyezete leszaggatva, sötét, piszkos odúk, majd zsibvásár. Nyugati téri aluljáró: szemét, hányás, egy asszony a lefolyóba vizel éppen. Jókai utca a Liszt Ferenc tér felé: egy-két jobb étterem, az Operaház próbaterme, de mindenhol piszok, kutyaszar, penészes omladék, bűz. Ez lett Budapest. Az én városom.  Tudom, hogy mennyi fejlesztés történik, látom, hogy néhány év alatt kicserélődött a teljes buszpark, még jobb lett a közlekedés. Tudom, hogy a külföldi legénybúcsús fiúfalkák éjszakánként telehányják Pestet. A köztereket elfoglalták a városi nomádok. Ott élnek,  esznek-isznak, szórakoznak. És ez ellen nem lehet tenni semmit. – Én bejártam Indiát. Delhiben nem lehet végigmenni a járdákon. De már Pesten se. A Nyugati környékén nem tudom eldönteni, nem Hyderabadban vagy Csennájban vagyok-e.  Delhi vagy Kalkutta nagypályaudvara semmivel sem néz ki rosszabbul, mint a Keleti vagy a Nyugati. Kánikulában Pesten ugyanolyan tömény szar- és húgyszag terjeng, mint Indiában. Tudom, hogy egész Európában ilyenek az elszlömösödött (elnyomorosodott) nagyvárosok. Nagyon szeretem Indiát és kezdem nagyon szomorúan szemlélni Pestet. – Sétám végeztével a Blaha közeli Delhi Darbarban elfogyasztottam egy csirkelevest és paneer pakorát mango lassival. Hogy szokjam.

Itt hozzászólhat!