Egy hosszú folyamatban vagyunk, közösségeket szervezünk, ezek persze átalakulnak, újak jönnek, régiek maradnának, de mennének is. Az erről való beszélgetés, vita közben felbukkan az ismert társadalomlélektani trauma: átadni, továbblépni, segíteni – de mégsem, mert hátha kitúrnak, hátha fölösleges leszek, tehát a pozíciókat azért megtartani. Konkrétan így zajlik: ha valaki mást, vagy újat akar, akkor az […]
Korán reggel megszólalt a telefonom. Nem szoktak ilyenkor hívni. Egyetemünk gondnoka volt. – Tanár úr, bocsánat a korai zavarásért, de ha én hívlak, akkor baj van. Betörtek a szobádba. Egy óra múlva benn vagyok. Útközben szirénázást hallok. Arra gondolok, hogy most összehangolt hajsza kezdődik. A portás néni már a kezét tördeli… A szobámnál: rendőrök. Ne […]
Állítólag egy nyitrai kollégiumból indult, majd Gímesen (régiesen: Ghymesen) az utolsó magyar nyelvű faluban formálódott. Gondolkodtak már azon, hogy a magyar nyelvterület másik végén lévő Gyimes kapcsolatban lehet-e vele? Szarka Gyula kissé szaggatottan, Szarka Tamás, olykor az eksztatikus énekléstől elfúlva idézett fel eseményeket, persze a főszereplő a zene volt. Hangzásukban nagyon erős a szaxofon, s […]
Egy átdolgozott nap után ma az Operában: Bohémélet. Valahogy mindig karácsony tájban. Most különös jelentőséggel, mert anyám Mimi (volt). És szerette az operákat. Amit én később szerettem meg, s igazából már nem tudtam vele megbeszélni. Azóta a Bohémélet – anyám, és persze apám is, aki a legtöbbször mondta ki: Mimi. Egyszerű emberek, tele szeretettel, jósággal, […]
Az új évet ismét a Kékesen kezdjük. Reggel a teljesen üres autópályán megyünk Mátrafüredre, onnan gyalog neki a Kékesnek. Köd ül a tájon, nincs kilátás. Viszont nincs hó sem, odafönn szinte minden üres; tavaly azért volt tömeg a csúcson. De kellemes az idő, rekordot döntünk: 2 órán belül érünk föl a Kékesre. Most mintha közelebb […]
